József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1990-1991
1991. május 17., V. rendes ülés
Számítástechnika (kiegészítő) tanári szak ( Tervezet, 1991.2.25. ) A képzés célja A képzés célja, hogy a szakot elvégzett tanár képes legyen a következő feladatok ellátására: a) Oktatni tudja a számítástechnikát mint fakultatív tárgyat, illetve mint szaktárgyat a középfokú oktatási intézményekben. b) El tudja látni a középiskolákban levő számítástechnikai eszközök szakszerű kezelését, gondozását, a programok adaptálását és továbbfejlesztését, és ezeket az eszközöket az oktatómunka szolgálatába tudja állítani. Feltételek 1. ) A szakot csak tanárszakos hallgató veheti fel, legkorábban tanulmányainak 3. és legkésőbb 7. félévében. 2. ) A szak felvételének engedélyezése kijelölt bizottság javaslata alapján történik. 3. ) A megjelölt (*) tantárgyak a matematika tanárszakos hallgatók számára nem kötelezőek, a nem matematika szakos hallgatók számára pedig előfeltétel a tárgyak teljesítése. 4. ) A Diszkrét matematika tárgy második féléve a matematika szakon beszámítható fakultációs tárgynak. 5. ) Az előírt előadások (kivéve a 19. és 20. pont alatt meghirdetettek) közösek a programozó matematikus szak előadásaival, ezeket a számítástechnika szakos hallgatók órarendüktől függően szabadon vehetik fel az alábbi megszorításokkal: a) félévente legalább három tárgyat fel kell venni és teljesíteni kell, b) be kell tartani a tárgyak felvételének sorrendjére a hálótervben előírt előfeltételeket. Követelmények 1. ) Miden felvett tárgyból minden félévben kollokviumot kell tenni. 2. ) Miden olyan felvett tárgyból, amely gyakorlatot ír elő gyakorlati jegyet kell szerezni. 3. ) A hallgató köteles félévente legalább három tárgyat felvenni és azt teljesíteni. 4. ) A hallgató az egyetemi abszolutórium megszerzése után (tanulmányainak végén) számítástechnika tárgyból államvizsgát tesz.