József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1989-1990

1990. február 16. III. rendes ülés

Véleményes javaslat Dr. Gábriel Róbert egyetemi tanársegéd adjunktusi előléptetéséhez Dr. Gábriel Róbert 1985. szeptember 1-én került az Állattani Tanszékre, mint egyetemi tanársegéd. Oktatómunkája elsősorban állatszervezettani gyakorlatok tartása volt, de már az első évben előadta az "Idegrendszer" c. fejezetet, főkollégium keretében. Azóta több részfejezetet is önállóan előad. Előadásait magasfokú szakmai felkészültség és jó előadókészség jellemzi. Tudományos kutatómunkát a tanszéki OTKA-téma keretében végez. Eddig 16 cikke jelent meg, több közülük rangos, nemzetközi folyóiratban. Egyetemi doktori értekezését 1988-ban nyújtotta be és azt sikeresen megvédte. Angol középfokú nyelvvizsgáját is letette. Mint oktató, s mint kutató is, munkáját nagy odaadással, hozzáértéssel és jó eredménnyel végzi. Segítőkész, jó kollegiális magatartása miatt munkatársai is becsülik és szeretik. Rendszeresen végez társadalmi munkát mint FEB-tábor előkészítő és évfolyamfelelős. A Biológus Tanszékcsoport egyhangúlag támogatja Gábriel Róbert adjunktusi előléptetését. \ Szeged, 1989. november 2"

Next

/
Thumbnails
Contents