József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1987-1988

1988. június 30., IV. rendes ülés

9 A biológus, vegyész és földrajz-földtan szekciók megválasztották vezetőiket. A matematika-fizika szekció ülése határozatképtelen volt. A megjelent KHT tagokkal olyan megállapodás született, hogy ebben a tanévben a Kari vezetés a munkakapcsolatot a Tanszékcsoporti képviselőkkel tartja fenn. A tanév folyamán ez a megoldás is működőképesnek bizonyult. Tudományos munka A kari vezetés elnökségi ülésen áttekintette az újabb kutatási pályázatok eredményességét és megállapítottuk, hogy az OTKA -II. pályázaton a Kar oktatói-kutatói arányaiban közel hasonló sikerrel pályáztak, mint az ojka I: esetében. Minthogy a pályázati keret és a karról pályázók száma is jóval kisebb volt, a 16 db elnyert pályázat összesen /3o.ooo,- Ft hiján/ lo millió forint támogatással nem tekinthető rossz ered­ménynek. Emlitést érdemel, hogy több, a megelőző OTKA-pályázaton sikertelenül próbálkozó oktató-kutató, az OTKA II.-n sikerrel szerepelt./Pld. az Ált. és Fizikai Kémiai Tanszék./ A tanév folyamán örvendetesen nőtt az un. "egyedi témák"-ban a kutatási megbizások száma. 23 db ilyen megbizás született, 11,5 millió forintos összegben, amelyből 6,7 millió forint 1987-ben, 3,2 millió forint 1988-ban állt rendelkezésre. Ezek a megbizások az OMFB, IM, BM, OKTH, KFH, különböző kutató­­intézetek, ipari vállalatok, sőt más egyetemek megkeresése által jöttek létre és széles kapcsolatokra utalnak, amelyek ápo­lása és tovább bővitése közép- és hosszútávé feladatunk. Különleges megbízásnak tekinthetők a biológiai tudományágban a szakemberek speciális kiképzésére irányuló megbizások a genetika /8 fő/ és a mikrobiológia /2 fő/ területén.

Next

/
Thumbnails
Contents