József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1987-1988
1987. március 4., II. rendes ülés
Tisztelt Kar! Az alábbiakban felhozott indokok alapján tisztelettel javasolom Dr Lehoczki Endre tudományos főrnunkatárs számára a címzetes egyetemi docensi cím adományozásának elfogadását. Dr Lehoczki Endre a Moszkvai Lomonoszov Egyetemen végzett 1968-ban. Ezután a Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetéhez került, majd onnan Karunk Növénytani Tanszékének MTA kutatócsoportjához kapott beosztást. Munkáját több mint 10 éve a Biofizikai Tanszéken végzi. Rendszeresen részt vett, általában heti 4-5 órában az oktató-nevelő munkában. Éveken át vezette a levelező oktatást, tartott biofizika gyakorlatokat és rendszeresen irányította szak-, ill. diploma dolgozatot készítők munkáját. Vezetése alatt többen szereztek egyetemi doktori címe t . T udomány o s tevékenysége nemz etközile.g is i sme r t és elismert. Különösen jó kapcsolatai vannak szovjet és bulgár kutatókkal, e kapcsolatok számos közös publikációban realizálódtak. Publikációs tevékenysége, a megjelenés helyét is mutató folyóiratokat tekintve is kimagasló. Évek óta tagja a Tudományos Minősítő Bizottság Kísérleti Biológiai bizottságának. Egyik munkatársa most márciusban védi kandidátusi disszertációját, ezen kívül jelenleg egy levelező aspiráns vezetője. 1987-ben megkapta az MTA által támogatott kutatóhelyek díját. A fotoszintézis primér folyamatának vizsgálatára vonatkozó munkája gyakorlati szempontból is fontos, több ilyen irányú témában külső megbízásos munkákat végez. A fentiek alapján címzetes egyetemi docensi címre mindenképpen méltó és kérem a Tisztelt Kart, hogy erre vonatkozó javaslatomat szíveskedjék elfogadni. Szeged, 1988. február 25. Dr Szalay l^laszló egyetemi tanár, tanszékvezető