József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1987-1988

1987. március 4., II. rendes ülés

2 sított. Ugyanezek a kapcsolatok vezettek arra, hogy az ulm-i egyetemmel közös kutatási program van kimunkálás alatt. Mind a tudományos közéletben, mind a társadalmi munka egyéb területén igen nagy aktivitással szerepelt és szerepel. Tíz éven át az MTA Antropológiai Bizottságának titkára, 5 éven át elnöke volt és e Bizottságnak jelenleg tagja. 1985-től a TMB Biológiai tudományi I. szakbizottságának tagja. Több tudomá­nyos folyóirat szerkesztő bizottsági tagja, többek között 1981-től a- J. of Mediterranean Anthropology and Archaeology NSZK folyóiratnak. 1980-tól az Acta Bioi. Szegediensis fő­­szerkesztője. Az MSZMP-ben az alapszervezettől a kari párt­­szervezetig több alkalommal viselt vezető tisztséget. Aktí­van működött éveken át a Pedagógus Szakszervezetben és ma is nagy aktivitással dolgozik az ismeretterjesztés területén. Az említetteken kívül számos ad hoc bizottságban is működött, jelenleg például a TTK Beiskolázási Bizottságának elnöke. Dr Farkas L. Gyula pályázatában kitér a jövőre vonatkozó terveire is, ezek közül kiemelkedő az oktatási segédletek korszerűsítése, a tanszék nemzetközi hírű történeti embertani gyűjteményének fejlesztése, a kutatómunka feltételeinek min­den szempontból való biztosítása és mindezek me I lett a társa­dalmi-tudományos közéletben való további részvétel. A fentiek alapján kérjük a Tisztelt Kart, hogy dr. Farkas L. Gyula egyetemi tanári pályázatát szíveskedjék elfogadni és pártolólag továbbterjeszteni. Szeged- 1988. február 25. egyetemi tanár egyet emi tanár, a L dr. Zsoldos Ferenc egyetemi tanár, tanszékv.

Next

/
Thumbnails
Contents