József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1986-1987

1987. május 22., IV. rendes ülés

232- 3 -O 1. napirendi pont: Bejelentések. A III. rendes Kari Tanácsülés óta történt eseményekről az aláb­biakban számol be:- Az MM Természettudományi Kar Dékáni Kollégiuma soron következő ülését 1987. május 13-án tartotta Debrecenben, a KLTE TTK-n, ahol az alábbi napirend szerepelt: 1. Tájékoztató a közoktatás területén folyó tantervi korrekciók­ról és a felsőoktatásra háruló, ebből adódó feladatokról. 2. javaslat a tudományegyetemeken a tanárképzésben a számítás­technika szak nevének informatika szak névre történő meg­változtatására . 3. Tájékoztató a négy kar közös pályázatának keretében folyó munkáról. 4. Tájékoztató a Természettudományi Karok tantervi irányelvei kidolgozásával kapcsolatos munkáról.- 1987. március 19-én az V. rendes Egyetemi Tanácsülésen beszá­moló hangzott el az 1986. évi költségvetési gazdálkodásról, véleményezésre kerültek az egyetemi tanári és docensi pályá­zatok, javaslattétel hangzott el rektorhelyettes és dékánok meg­bízására, javaslatot tettek oktatási-szervezeti egységek ve­zetőinek megbízására, valamint cimzetes egyetemi tanári és do­censi cimek adományozására, továbbá hallgatói kitüntetésekre.- 1987. április 30-án a VI. rendes Egyetemi Tanácsülésen megtár­gyalásra került a József Attila Tudományegyetem Ösztöndíj Sza­bályzatának megújítása, a JATE Közművelődési Szabályzatának megalkotása, valamint a Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem oda­ítélése .- 1987. május 11-én került sor a II. rendes Rektori Tanácsülésre, melynek napirendjén szerepelt a fiatal oktatók és kutatók mun­kája és helyzete az Idegennyelvi, valamint a Fizikus Tanszék­­csoportban.- 1987. április 8-án tartotta a Természettudományi Kar Elnöksége az 1986/87. tanévi II. rendkívüli ülését, melynek napirendjén a bérfejlesztési irányelvek megvitatása, a rendelkezésre álló bértömeg felosztása szerepelt.- 1987. április 24-én volt a Természettudományi Kar Elnökségének V. rendes ülése, ahol tájékoztatás hangzott el az 1987/88. tanévi kari hallgatói felvételek előkészítéséről, értékelésre kerültek az 1987. évi bérfejlesztési munkálatok, javaslat elő­készítése történt a Ságvári Gimnázium B épületének felosztására vonatkozóan.

Next

/
Thumbnails
Contents