József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1986-1987

1987. március 13., III. rendes ülés

IjL /K . Javaslat honoris causa doktorrá történő avatásra A Matematikai Tanszékcsoport Tanácsa nevében javaslom, hogy a József Attila Tudományegyetem Tanácsa avassa honoris causa doktorrá Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla nyugalmazott tanszék­vezető egyetemi tanárt, az MTA Automataelméleti Tanszéki Kutató Csoport tudományos tanácsadóját, az MTA rendes tagját, születé­sének 75. évfordulójához kapcsolódva. Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla 1913-ban Kolozsváron született. 1929 óta él Szegeden: középiskolai tanulmányainak utolsó két évét, valamint egyetemi tanulmányait már itt végezte. Itt sze­rezte meg 1936-ban matematika-fizika szakos középiskolai taná­ri oklevelét s tette le "summa cum laudo" eredménnyel doktori szigorlatát 1 kitüntetéses doktorrá avatására 1937-ben került sor. Külföldi tanulmányutak után 1939-ben a szegedi Tanárképző Főiskola matematika tanszékére nevezték ki,- röviddel ezután egyetemünkön magántanárrá habilitálták. Egyetemünk rendes ta­nárává 1948-ban nevezték ki s attól kezdve Egyetemünkön műkö­dik tanszékvezető professzorként, majd 1983-ban bekövetkezett nyugalomba vonulása óta mint az MTA Automataelméleti Tanszéki Kutató Csoportjának tudományos tanácsadója. Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla professzor fél évszázadon keresz­tül vett részt a magyar felsőoktatás munkájában. Matematika taná­rok és matematikus szakemberek ezreinek kiképzésében vett részt. Kiemelkedő szerepe volt a matematika több ága oktatásának beve­zetésében ill. kiépítésében (az ábrázoló és projektiv geometriá­tól a differenciálegyenletekig és a valÓ3zinüségszámitásig). De legjelentősebb tevékenysége a függvénytan és a funkcionálanalízis tárgyak oktatása. Korszerű, világos, nagyszerűen felépített elő­adásainak; országos hire volt. ValÓ3 függvénytani tankönyvét, ame­lyet több nyelvre lefordítottak, világszerte használták és hasz­nálják még ma is; hasonló érvényes komplex függvénytané jegyzetére is. Tudományos kutató tevékenysége számos matematikai tárgykörre terjed ki. Kezdetben elméleti fizikai kérdésekkel foglalkozott, majd érdeklődése a matematika felé fordult. Alapvető eredmények­kel gazdagította a Fourier analízis és az approximációelmélet

Next

/
Thumbnails
Contents