József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1986-1987

1986. december 19., II. rendes ülés

József Attila Tudományegyetem iff-J*. Kísérleti Fizikai Tanszéke 672« lustitutum Physicum Experimentale Universitatis Szegediensis de József Attila nominatae Prof. Dr. í. Ketskeméty Szeged, (Hungária) Dóm tér 9. JAVASLAT Dr. BOR ZSOLT tudományos tanácsadónak címzetes egyetemi tanári cím adományozására Dr. Bor Zsolt 1949-ben született. Egyetemi tanulmányait a Szovjetunióban, a Kijevi Műszaki Főiskolán 1973-ban vörös diplomával fejezte be. Diplomáját a DATE Természettudományi Kara fizikusi oklevélként honosította. A DATE Kisérleti Fizikai Tanszékén működő Lumineszcencia és Félvezető Tanszéki Kutatócsoportban 1973-óta dolgozik. 1975- ben egyetemi doktori címet, 1932-ben a fizikai tudomány kandidá­tusa, 1984-ben a fizikai tudomány doktora fokozatot szerzett. Tudományos közleményeinek száma 110, a hivatkozásaié 2S0, sza­badalmainak száma pedig 11. Tagja az MTA Fizikai Bizottságának, az MTA Spektroszkópiai Albizottságának és az MTA Szilárdtestfizikai Komplex Bizottsá­gának. Az MTA kiemelt Főirány Pályadíját két alkalommal kapta meg. 1982-ben elnyerte az Eötvös Loránd Fizikai Társulat “Gyulai Zoltán“ díját. Angolul, németül és oroszul tud. 1973-óta vesz részt a Tanszék oktató, nevelő és kutató­munkájában. Tevékenysége megfelelt képzettségének és mindenkori beosztásának. Kezdetben laboratóriumi gyakorlatokat vezetett és korszerűsített. Későbbiekben számolási gyakrolatokat, majd spe­ciálkollégiumokat tartott. Jelenleg "Lézerek és alkalmazásai“ címmel előadást tart, továbbá fizikai szemináriumokat vezet V. éves fizikus hallgatók számára. Tudományos diákköri tevé­kenységet, szakdolgozati és diplomamunkákat irányít. Közeli munkatársai közül öten irányításával szereztek egyetemi dokto­ri fokozatot. Három munkatársának kandidátusi védése pedig a közeljövőben várható. Jelentős szerepet vállalt a Tanszéken folyó KK szerző­dések megkötésében és teljesítésében, a Tanszék tudományos

Next

/
Thumbnails
Contents