József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1985-1986
1986. február 28., III. rendes ülés
t- 2 -adásokat, a molekuláris biológia és biotechnológia ágazati képzésben résztvevő hallgatóknak pedig 1984 óta Ő tartja a Biokémiai Tanszék részéről a molekuláris fiziológia előadásokat. Biokémiai gyakorlatokat eddig 6 félévben vezetett, speciális vizsgálati módszerek c. gyakorlatokat 3 félévben. 8 hallgató készitett irányitása alatt diplomamunkát, ill. szakdolgozatot, kettő pedig jelenleg dolgozik vezetése alatt. Három volt tanitványa az irányitása alatt végzett kísérletes munkájából egyetemi doktori cimet szerzett. Kutató, valamint oktató-nevelő munkájában határozott célrairányultság és nagyfoké önállóság jellemzi. 1976 óta párttag, politikai aktivitása kiemelkedő. Az MLEE filozófia szakot még korábbi munkahelyén végezte el, 1977-79-ig* 1981-ben pártcsoportvezetővé választották. 1983 -ban alapszervezeti vezetőségi tag lett. 1985-ben az alapszervezet a titkárává választotta. 1980-tól 1985-ig egy biológus évfolyam évfolyamfelelőse volt. 1983-ban miniszteri dicséretben részesült. A fentiek alapján dr. líemcsók János adjunktus docenssé előléptetését javasoljuk. Szeged, 1986. február 24. Dr. Szalay László tanszékvezető egyetemi tanár a Biológus Tanszékcsoport Elnöke intézet-igazgató c. egyetemi tanár Dr. Boross László egyetemi tanár tanszékvezető