József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985
1984. december 7., II. rendes ülés
8 Az utóbbi években' komolyabb műszerbeszerzés! lehetőség nem volt. A iiÜFA keretek megszűnésével az intézményes beruházási lehetőség megszűnt. Kisebb mértékű gép- műszer vásárlásra csak alkalomszerűen nyilt mód. A kutatómunkához szükséges korszerű eszközök beszerzésének hiánya azzal a veszélyei jár, hogy az egyetem kutatóinak nem lesz módja arra, hogy érdemben részt vegyenek a nemzetközi tudományos életben. A Kar vezetése kezdeményezte és szorgalmazta a regionális t műszerpark kialakítását, amelynek szükségességét a TPB is elismerte és megvalósításához Intézkedések is történtek. A szolgáltatásoknak megfelelő szinvonalu biztosítása az eredményes kutatómunka egyik elengedhetetlen feltétele. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az egyetemi szolgáltatások színvonala ás mértéke nem tekinthető hiánytalannak. Ennek több összetevője van, amelyek részben a helyi, egyetemen belüli szervezeti ügyviteli sajátságokkal függenek össze, részben egyetemen kivüli okokkal vannak kapcsolatban. \ A szervezeti tudományos továbbképzés kihatásai A szervezett tudományos továbbképzés megindítása még nem bontakoztatta ki minden vonatkozásban azokat a hatásokat, amelyek a rendszertől várhatók. Ennek részben az az oka, hogy a szervezett továbbképzésben résztvevők száma nem túl nagy, másrészről a továbbképzés szervezett formái inditása csak részben történt meg. Bár nem várható, hogy a továbbképzés országosan szervezett szemináriumok rövid tanfolyamok formájában minden területen megoldható lesz, szükséges v^lna annak központi deklarálására, mely tudományterületek azok, amelyeknél központi és melyek azok, ahol helyi szervezésben kell megoldani a tudományos továbbképzést. « O /