József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985

1984. december 7., II. rendes ülés

Az eredmények elbírálásának módja eltérően alakult az MM és az MTA pályázatoknál, de mindkét megbízó objektiv értékítélet kialakítására törekedett a saját ügyviteli lehetőségeinek felhasználásával. Örvendetes, hogy az MM pályázatoknál személyes helyszíni ellenőrzést alkalmazták. A pályázatok utján elsősorban újabb témák megindításának és kidolgozásának lehetőségét kívánják biztosítani és vár­ható, hogy az eredményesség, a mobilitás a jövőben nagyobb szerephez jut a támogatás elnyerésében. A kutatás jellege és arányai A TTK kutatásainak jellegét és arányait tekintve a vo­natkozó táblázat adatai alapján megállapítható, hogy a Karon kutatott 220 témából évi átlagban kb. 60-65 a szer­ződéses munkavállalások száma, állami megbizás alapján 46 témakör vizsgálata folyik, országosan kiemelt 40 téma és egyéni kezdeményezésű. 71 téma. Ha a témák számát és arányait a Karon dolgozó oktatók, kutatók létszámával vetjük egybe, akkor soknak kell te­kintenünk a müveit témákat, mivel ma már általában nem lehet érdemleges egyéni kutatást még az egyéni kezdeménye­zésű témák esetében sem. Az adatok azonban inkább arra hivják fel a figyelmet, hogy a témák számának megadása során a tanszékek indo­kolatlanul kűlönitenek el olyan kutatásokat, amelyek tu­lajdonképpen ugyanazon téma részeinek tekinthetők. Ha csak ezeket a számokat tekintjük, az egyéni kezdemé­nyezésű témák arányát dominálónak mondhatjuk, hiszen ezek azok a témák, amelyeket a kutatók részben az adott anyagi lehetőségek figyelembevétele, részben tradiciók alap­ján, de nem utolsósorban egyéni érdeklődésüknek megfe­lelően választottak meg, és potenciálisan e témák köre

Next

/
Thumbnails
Contents