József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985

1984. december 7., II. rendes ülés

- 5 -ez előttihez képest nagyobb forint összeg birtokában nem él jobban, mint ezt megelőzően. A lfépköztársasági Ösztöndíjak száma jelentős változást mutatott. Örvendetes, hogy a pár évvel ezelőtti képhez képest tanársza­kosok is szép számmal szerepelnek a Uépköz-társasági Ösztöndí­jasok között. Kollégiumi férőhelyek száma az elmúlt évek során évről évre néhány^fős csökkenést mutat. A vizsgált időszak alatt 466 és 442 fő között mozgott a TTK-s kollégisták száma. Feszültséget nem, de problémát okoz az, hogy a kollégiumi téritési dij egységes a különböző komfortfokozat, mellett. Végzős hallgatók elhelyezkedésével kapcsolatos 3 éves vissza­tekintő elemzést az illetékes rektorhelyettes felkérésére a közelmúltban végeztük el. A pályázati rendszer központi előírásainak szigorúságán való enyhítés helyes volt. Az aján­latok nagy, vagy elégséges száma mellett jelentős azok aránya, akik "szabadon" nem hirdetett helyekre mennek, ^zeket a helye­ket a hivatalos statisztika nem rögziti. Ezek a munkakörök a tervhivatali számok raegállapitói számára nem léteznek. A modellalkotó matematikusi elhelyezkedési nehézségeken, lcivtil a nem tanár szakosoknál komoly gond nem. volt. A tanárszakosok­nál sincs gond a számszerüséggel; gond az, hogy a gyakorlatban dolgozó szakképzetlenek viszonylag magas száma ellenére az egyetemet végzettek számára közel 50 íá-ban olyan állásokat hirdetnek, amely komoly szakképesitést nem igényel /pl.: kollé­giumi -nevelői állások/. Az őszi mezőgazdasági munkára miniszteri rendeletek köteleznek bennünket. Az 1981 őszi ópusztaszeri utolsó munka óta 3 éve már a forráskúti Haladás TSZ-ben külön kari szerződés alapján veszünk részt betakarítási^munkákban. A jól sikerült 1982-es év után 1983-ban a szárazság 1984-ben az egyéb extrém időjárási tényezők eredményeztek alacsony termésátlagokat és tették ne­hézzé az előre történő pontos szervezést. A munkában résztvevő hallgatók döntő többsége megállja a helyét, de néha az egész munka értelmét, szükségességét megkérdőjelezőkkel nehéz ész­érvek felsorakoztatásával vitatkozni, különösen, ha^a "gazda­ságosságot" összevetjük az oktatásból elvesztett idővel. A jövő­ben az időbeni csökkentés, a munkában való résztvevő évfolyamok számának redukálása lenne kívánatos. Tudományos munka A kutatások és az oktatás szempontjából is nagyon fontos kérdés, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezik a Kar a műszerek beszer­zése terén, A korábbi években az évenként biztosított MM beruházási keret és a Tudománypolitikai Bizottság határozata alapján juttatott MÜFA keret állt rendelkezésre, elsősorban nagymüszerek beszerzésére. Ezeket*a kereteket 1982-ben megszüntették és helyettük az MM az 1982-ben meghi.detett intézményi műszer és méréstechnikai szolgáltatásfejlesztési pályázat keretében kívánt biztosítani a műszerek beszerzéséhez szükséges anyagi feltételeket. A_beérke­zett pályázatokat az Egyetem Müszerbizottsága 4 kategóriába so­rolta, amely ele »közül a minisztérium az oktatáskorszerüsités műszaki-technikai bázisának fejlesztését elősegítő tételek be-

Next

/
Thumbnails
Contents