József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985

1985. június 21., V. rendes ülés

Dr Bartólc Mihály egyetemi tanár, dékán úrnak A szegedi egyetemen 1935-ben vegyészdoktori oklevelet szereztem. Írre hivatkozva tisztelettel kérem számomra jubileumi aranyöklevél adományozását. Kérésem alátámasztására előadom a következőket. 1910-ben születtem Mezőhegyesen. 1930-tól végeztem tanulmányai­mat a Szegedi Egyetem Természettudományi Karán, mint vegyészhall­gató. 1935 januárjában szereztem doktori oklevelet szerves kémiá­ból. /949-1934/35 e.t.sz./ 1936-ban magyar állami kutatóösztöndi­­jat kaptam, majd 1937-ben ugyancsak magyar állami külföldi ösztön­díj segítségével Tél évig a bécsi egyetem szerves kémiai intézeté­ben, fél évig Berlin Dahlenben a gyógyszerkémiai intézetben dol­goztam. 1938-ban a gyógyszeriparban helyezkedtem el. A Richter gyógyszergyárnak voltam önálló kutatója, majd 1940-től a kutató osztály vezetője, később a gyár helyettes igazgatója. A gyógyszer­­gyárban főleg szintetikus gyógyszerek - sulfonamidok, vitaminok, steroid hormonok és számos chemotherápiás anyag - gyártási eljá­rásának, illetve gyártási szabadalmának kidolgozásával foglalkoz­tam. 1945 nyarán elhatároztam, hogy ismét kutatóintézetben helyezkedem el. 1945 végén kaptam meg kinevezéseméta Tihanyi Biológiai Intézet­hez, ahol 1949-ig, kezdetben mint osztályigazgató, később mint az intézet megbízott vezetője működtem. 1949-ben a Kultuszminiszté­rium a Szegedi Egyetem Orvosi Vegytani és Biokémiai Intézetének vezetésével bizott meg. Közben ugyancsak 1949 őszén megbizást kap­tam az űjonan létesült Központi Biokémiai Ipati Kutató Laboratórium igazgatói teendőinek ellátására. Az ipari kutató intézettől 1952-ben váltam meg. Az 1952-53 tanévben, illetve 1962-65-ig a Sze^pdi Or­vostudományi Bgyetem dékánja voltam. Az Orvosvegytani Intézet ve­zetését 1980-ig, nyugállományba vonulásomig láttam el. 1948- ban szereztem egyetemi magántanári oklevelet a Budapesti Agrártudományi Egyetemen, majd 1952-ben a kémiai tudományok kandi­dátusa minősitést. Kutatási területeim: gyógyszerkémia, mikrobiológiai fermentáció; alkaloidák, szteroid provitaminok és ivarhormonok szintézise; szte­­roid hormonok, vitaminok, antibiotikumok, algametabolitolc stb. ké­­szitése fermentációs úton. Kutatási eredményeim hazai és külföldi szakfolyóiratokban, illet-

Next

/
Thumbnails
Contents