József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1983-1984

1983. decemebr 16., II. rendes ülés

kodtak a gyakorlat által felvetett igényekhez, a kutatómunka gyakor­­latijbaszna lemérhető, az eredmények beépültek a termelésbe. Végső konklúzióként megállapítás született, hogy a megye tudományos műhelyei eredményes munkát végeznek a nehezedő gazdasági viszonyok között is, 1983# november 10-én az MSZMP JATE Bizottsága megvitatta "Hallgatóink szociális helyzete, közérzete, a támogatási rendszer tapasztalatai" c. előterjesztést és tájékoztatást lapott a VB legutóbbi PB ülés óta végzett munkájáról. 1983» december 15-én a József Attila Tudományegyetem Tanácsa és az egyetemi Pártbizottság együttes ülésen vitatta meg és vita után el­fogadta, a hallgatók szakmai tanulmányi munkájáról szóló jelentést. A legutóbbi Kari Tanácsülés óta két Ízben ülésezett az Egyetemi Tanács Október 27-i II# rendes ülésén tájékoztató hangzott el a"személyzeti és kádermunkáról szóló Párt Végrehajtó Bizottsági határozatról és a felsőoktatás távlati fejlesztési koncepciója egyetemi véleményezéséről Az Egyetemi Tanács módositotta az egyetem állami vezetése és szakszer­vezeti szervei együttműködési megállapodását, valamiht a Munkaügyi Szabályzatot. Az Egyetemi Tanács december 15-i ülésén módositotta a Lakásépítési Szabályzatot, javasolta Ligeti Lajos akadémikus honoris causa doktorrá avatását, valamint állást foghlt Dr. Hencz Aurél József Attila Emlék­éremmel történő kitüntetése ügyében. Október 29-én Debrecenben ülésezett a Természettudományi Karok Dékáni Kollégiuma. A Dékáni Kollégium ülésének fő témája az oktatási fejlesz­tési koncepció Természettudományi Karokra vonatkozó szakági fejlesztési koncepciójának előkészítése volt. Napirenden szerepelt még az egyetemi oktatás jövője és a hallgatói ösztöndíj rendszer áttekintése is. 1983. november 18-án ülésezett a Kari Tanács Elnöksége, amelynek napirendjén az 1981. évi Ifjúsági Parlament határozatainak időarányos teljesítése, a Karon oktatott külföldi hallgatók helyzete, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolával való együttműködés és a kollégiumi munka szerepelt, A külföldi hallgatók helyzetéről részletes jelentés ké­szült, amelyet a tanszékcsoportok, a pártvezetők és az évfolyamfelelő­sök rendelkezésére bocsátunk. November 23-án Dr. Ábrahám Ambrus akadémikus 90, születésnapja tisz­teletére az MTA Biológiai Tudományok Osztálya Szegeden tartotta ülését amelyen a Kar biológus tanszékei is beszámoltak tudományos tevékenysé­gükről. A beszámolókat az osztály nagy elismeréssel fogadta, az elért kutatási eredményeket nagyra értékelte. Dr. Ábrahám Ambrus akadémikus a közelmúltban ünnepelte 90. születés­napját. A Magyar Biológiai Társaság Szegedi Csoportja, valamint az Állattani Tanszék és az Összehasonlító Élettani Tanszék szervezésében ez alkalomból ünnepi emlékülésre került sor december 8-án, amelyen Abrahám professzor, valamint tanítványai öt előadást tartottak. Abrahám professzor 90. születésnapja alkalmából a Kar kezdeményezése alapján a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetésben részesült. A kitüntetéshez, valamint a születésnap alkalmából a maga és a Kari Tanács nevében gratulált, mely jókívánságokért Ábrahám professzor

Next

/
Thumbnails
Contents