József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1983-1984
1983. október 14., I. rendes ülés
Véleményes javaslat Mozsárné Farkas Zsuzsanna tanársegédi pályázatáról A Művelődési Közlöny 1983. július 27-i, 15* számában meghirdetett 3 oktatói állás egyikének betöltésére Mozsárné Farkas Zsuzsanna pályázatot nyújtott be, amellyel kapcsolatos véleményes javaslatom a következő: Mozsárné Farkas Zsuzsanna 1958- március 13-án született Sopronban. Itt végezte középiskolai tanulmányait, majd a jeles eredménnyel letett érettségi vizsga után Karunkon mint kémia-fizika szakos tanárjelölt folytatott egyetemi tanulmányokat. 1981-ben szerezte meg tanári diplomáját kitűnő minősítéssel. Egyetemi tanulmányainak befejezése után az MTA Lumineszcencia és Félvezető Tanszéki Kutató Csoportjában kezdett el dolgozni, jelenleg tudományos ügyintéző. A kutatócsoport molekuláris lumineszcenciával foglalkozó egyik témájának művelésébe kapcsolódott be. Ebből a témából készíti és a közeljövőben befejezi az egyetemi doktori értekezését. Egyhónapos angol nyelvtanfolyama van, orosz és angol nyelven olvas, illetőleg fordít. Szakdolgozatát V. éves korában "A mechanikai energiák bevezetésének lehetőségei a középiskolában" címmel készítette az Elméleti Fizikai Tanszéken. Élénken érdeklődik az egyetemi oktatás iránt. Mint akadémiai állományú dolgozó részt vett az első éves alapkollégium kísérleteinek az előkészítésében, vezetett szakmódszertani laboratóriumi gyakor latokat és bekapcsolódott a középiskolások Fizikai Diákolim piára való felkészítésébe, valamint a FEB táboraiban folyó oktató munkába, amelynek jelentős politikai tartalma is van Nevezett férjezett.