József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1983-1984

1984. június 22., V. rendes ülés

A bázis iskolák számának emelését egyelőre nem tervezzük, a kapcsolatok tartalmi erősítésére törekszünk. A középiskolai tanárok továbbképzése is kezd oktatási tevé­kenységünk szerves részévé válni. Az un. 100 órás tovább­képzést 1982-ben kezdtük biológiából és fizikából, 1983-ban ' fizikával és matematikával folytattuk, 1984-ben a matemati­ka és kémia került sorra, minden évben szakonként 15-15 ta­nárt érintően. Külön is kiemelendő, hogy a biológia képzés­ben részt vevők közül ketten a továbbképzés második üteme­ként sikeres egyetemi doktori szigorlatot tettek és a tanár­továbbképzésbői eredően több doktori disszertáció is van készülőben. Ismeretes, hogy az 1982-es évben kísérletileg egy vizsga­­bizottságunk, 1983-ban pedig az összes felvételi vizsgabi­zottság már az u j, un. 120 pontos rendszer szerint felvé­teliztetek. Az uj rendszer tapasztalatait az 1983. október 14-i Kari Tanácsülésen tekintettük át. Általános az a vélemény, hogy az uj rendszer jobb mint a régi, mert lehetőséget ad az árnyal­tabb értékelésre. Emellett több speciális észrevételt illetve tapasztalatot küldtünk meg a főhatóságnak. Az 1984 évi előzetes felvételi helyzetkép a következő: Szak__________________________Keretszám Előfelvett Jelentkezett mat-fiz. 60 22 51 mat-földr. 10 1 16 földr-tört. 10 83 kém-fiz. 15 2 11 biol-kém. v / 15 5 38 mat. 5 4 9 grogr.mat. 45 18 105 fizikus 10 7 9 vegyész 15 8 26 biológus ...........15 . . 5 55 Összegen 200 72 403 földr. kiég. 20-33 , ' bioi. kiég. 25-44 lev. mat. 15 3 45 j Összesen 60 3 122 Az idei jelentkezések általában a tavalyi szintet mutatják. /Tavaly 178 nappali tagozatos helyre 286 jelentkezőnk volt, de nem volt meghirdetve a földrajz-történelem szak./ A tava­lyinál nagyobb jelentkezés tapasztalható a biológus és prog­ramozó-programtervező matematikus szakokon /különösen a leve­lező tagozaton/ és a biológia-kémia tanári szakon, ezek ese­tében a felvételi keretszám emelését kértük és változatlanul igen rossz a helyzet a kémia-fizika tanári szakon és a fizi­kus szakon. Esett tavalyhoz képest a jelentkezés a matematika­fizika tanári szakon is. Az előfelvett hallgatók száma kevesebb a tavalyinál.

Next

/
Thumbnails
Contents