József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1983-1984
1984. április 6., IV. rendes ülés
i ns oí> ' , Annak ellenére, hogy azt mondtam, nálunk nincs lényeges probléma a hallgatókkal, mégis meg kell jegyezni még egyrkét, az utóbbi időben mutatkozó problémát. Ilyen az egyre jobban észlelhető anyagiasság, ami nemcsak abban mutatkozik, hogy "ennyi pénzért nem lesz tanár", de abban is, hogy igyekeznek sok különórát tartani, nem is. kevés díjazásért, s ez esetenként zavaróan hat az iskolai munkára. Más: politikai, ideológiai felkészültségük tantárgyi szinten jónak mondható, meglátják a szaktárgyban rejlő világnézeti nevelési lehetőségeket, mégis egyre többször tapasztalható bizonyos tartózkodás részükről politikai, ideológiai, nevelési kérdések kibontását, állásfoglalást illetően. Nem szivesén tartanak ilyen témában pl. osztálvfőrföki órát. Adódik gond a hallgatók kulturált magatartásával, a köszönéssel, a beszédstilussal, a jogok és kötelességek viszonyának megtartásával.Tapasztalatunk mindezek ellenére az, hogy még a legnehezebben kezelhető tanárjelölt is elvégzi munkáját, ha a szakvezető eléggé következetes a velük való foglalkozás során, ha •* megtalálja azt a test reszabott feladatot, amit a hallgató viszonylag szívesen elvégez, ha nem hagyja magát befolyásolni a hallgató esetleges közönyösségétől. Azokkal a jelöltekkel pedig, akik végülis tanárnak készülnek, a következetes, az évenként megújuló munka, a mindig új feladatok keresése és megvalósítása, - egy-egy félév eredményes lezárása - örömet jelent. Szeged, 1984. március 23. * /Dr.Oakuca Lászlóné/ igazgatóhelyettes i