József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1983-1984

1984. április 6., IV. rendes ülés

- 7 -h) Szabadabb formában kellene ezt lehetővé tenni számukra, pl. egyik szakot le lehetne adni, vagy IV. éves korukba vegyék fel a harmadik szakot. Dr. Ketskeméty István egyetemi tanár szerint ellentmondás van abban, hogy az anyag szerint a hallgatóknak nagyon magas az óra­száma, ezért a IV. évesek nem tudtak elég időt forditani a hos­pitálásra, ugyanakkor elhangzik, hogy növelni kell a 3 szakos hallgatók számát. Meg kell válogatni,hogy ki az, aki igazán komoly jelentkező, mert nagy terhelést jelent a hallgatókra a plussz óra. Csak olyan jelentkezzen, aki kiemelkedő tanulmányi munkát végez. Dr. Pintér La.ios egyetemi docens kivánja, hogy számitástechnika szak legyen, bar a középiskolákban nem lesz ilyen tárgy, mert a számitástechnika a matematika része lesz. Ez a fő cél, erre törekszenek. Ezért furcsa, hogy a 2 fő szakból építsenek le egyet. Nagyon sokan a progr. tervezők közül a mat, tanári szakot leve­lezőként végzik, ők számitástechnikában jobban képzettek. Ulrich Ferencné főosztályvezető elmondja, hogy a Tudományszerve­zési és Informatikai Intézet koordinálja az iskolai számitó­­programokat. Szó sincs arról, hogy a matematika részeként kerül­jön be a középiskolákba, hanem valamennyi tárgynál kapjon helyet, úgy pl# a magyartól kezdve mindenütt. Távoli célkitűzés, hogy a számitástechnika ugyanolyan részévé váljon a mindennapi élet­nek, mint az elektromosság. Ezért szárnitástechnikai programok elkészítésére pályázatot hirdettek. Valkusz Pál igazgató egyetért Pintér docenssel. A közép­iskolákban egyenlőre nincs helye a számítástechnikának, még csak szakkörben tanitják, Gda kell hatni, hogy ne a matematika kere­tébe oktassák a számítástechnikát, mert az az óraszám nagyon hiányozna a matematikából. Azonkívül nem csak fiatal szakemberek vannak, a régi, idősebb pedagógusoknak most kellnne elkezdeni megtanulni, nem biztos, hogy ugyanolyan színvonalon tudnák ezt a tárgyat oktatni. Javasolja, hogy a számitástechnika a techni­ka tárgy keretében kerüljön bevezetésre, ne a matematika terhére. Dr. Pintér Lajos egyetemi docens elmondja, hogy a középiskolai tankönyv Íróit jgLszólitották, hogy építsék be a számítástechni­kát. Programozást tanítani a technika keretében kellene. A szá­mitástechnika tanári továbbképzésre nagyobb súlyt kell helyezni. Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla a SZAB elnöke elmondja, hogy a tan­­könyvekkel a matematikát illetően behatóan foglalkoztak. A mate­matika tankönyvekben a tantervek a számítástudományi aspektus kidomboritására irányultak, nem a számítástechnikára, Nem a matematikától idegen feladatra kívánnak súlyt helyezni, Nem a matematika abszolválja a számítástechnikát. A matematika szűkre szabott. Külön számitástechnika tanár legyen, de ne a matematiká­val együtt. Semmiképpen nem tartozik egyik a másikba. Dr. Szalay István köszöni a hozzászólásokat. Egyetért Katona Tamassal. A 8 varható jelentkező viszonylag kevés, de nem váratlan,

Next

/
Thumbnails
Contents