József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1982-1983

1983. június 23., V. rendes ülés

kitüntetést, majd pályafutása megkezdése után néhány évre elnyerte s "Kiváló Ifjú Mérnék** elmet, illetve s KISZ KB £rde«érem"-»al is kitüntették. Munkája százmilliós értékeket teremtett eddig is s kitűnő tanulmányi eredmények elérése mellett Jutott ideje és energiája hasonlóan sikeres társadalmi, közéleti tevé­kenységre is. Az ilyen tipuau, kreativ szakemberek tevékenységére egyre inkább szükségünk van s Vslastyán fél eddigi pálya­futása élő bizonyíték tanulóifjúságunk, hallgatóságunk, de már idősebb szekemberek számáré is, hegy eredmény erő­feszítés, koncentrált munka nélkUl nincsen, de azt is pél­dázza, hogy önmagéval szemben igényes tanulóból, majd egye térni hallgatóból igényes kuatő, mérnök, s önmagéval ée kör nyezetévsl szemben Igényes vezető válik. A honosított kandidátusi fokozat lehetővé teszi sz egyetemi doktori eim odaítélését, végig kitűnő eredményei pedig alátámasztjék e kitüntetéses doktorrá svstásárs vo­natkozó kérését. Mindezek alapján tiaztalattel javasolom a Kari Tanács nak, hogy támogassa Valaatyán fái kérését és a Kar java­solja az Cgyetami Tanácsnak, hogy Valaotyán fái "froaaotlo aub euapleiia Hal fublicae Populáris** kitüntetéses doktor­rá avatáséra tegyen előterjesztést az Elnöki Tanácsnak. Szeged, 1983. június 21.

Next

/
Thumbnails
Contents