József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1982-1983
1983. április 29., IV. rendes ülés
100 főre 4-7 a különbség a Gyógyszerésztudományi Kar javára. Köszönetét mond b. bizottság munkájához nyújtott segítségért Dr. Szalay István dékánhelyettesnek, aki mindig figyelemmel kisérte tevékenységüket, Dr. Stájer Géza docensnek, a Gyógyszerésztudományi Kar Oktatási Bizottsága elnökének, aki aktivan részt vett a bizottság munkájában, Dr. Vincze Irén docensnek, aki az 1982* évi nem tanár szakos képzési adatokat rendelkezésre bocsátotta, valamint Dr. Zsoldos Ferencnének, aki a Gyógyszerésztudományi Kar adatait volt szives 1960-ig visszamenően kigyűjteni. Dékán megkérdezi, hogy a Gyógyszerésztudományi Kar milyen módon tudta megtalálni azt a lehetőséget, hogy megfelelően honorálni képesek a jegyzetirási tevékenységet. A JATE anyagilag nem tudja támogatni a szerzőket. Dr. Szalay István dékánhelyettes elmondja, hogy a TTK-n nem szokás anyagokat méltatni. Ez az anyag azonban kiemelkedő, a gyógyszerészképzés ITK-i áttekintése egyedülálló. A TIK most első Ízben készített átfogó vizsgálatot a Gyógyszerésztudományi Kar kifejezett kérésére. Ennek az anyagnak kettős jelentősége van. Olyan információkat nyújt, melyeket a Kar még nem tekintett át. /Pl. a 6. oldal 2.3.2 pont utolsó bekezdés, melyszerint a gyógyszerészképzésben a TTK részéről 47 oktató vesz részt./ Az anyag második része, a javaslatok, különösen értékes. Ezen szempontok szerint is meg kell vizsgálni a hosszabb évekre szóló együttműködést. A két kar állami vezetése ezen javaslatok alapján ütemtervet fog készíteni. A 6.5. ponthoz - az anyagi ráfordításokat igénylő javaslatokhoz - elmondja, hogy meg kell bízni a dékáni vezetést, hogy azt átfogalmazza, az eszmei kérdést nem csorbítva. Az egyszeri beruházások esetében indoklás kell, a kivitelezés milyen forrásból történik? Dr.Kata Mihály dékánhelyettes elmondja, hogy ez a jelentés három évtizedes együttműködés alapján jött létre. Igen jó a tematikája, kidolgozása. Helyenként nagyon is a problémák mélyére láttak, ezek igazak. A javaslatoknál kitér néhányra. A 6.1,1. pontban felmerül, hogy a Kísérleti Fizikai Tanszék részéről kellene a Felvételi Bizottságba közreműködő oktatót delegálni. A jelenlegi rendszer szerint a Felvételi Bizottságban középiskolai tanárok is részt vesznek. Ezen a rendszeren most nem akarnak változtatni, csak ha probléma adódik. A 6.2.1. és 6.2,3. pont esetén javasolják a Fizikai kémia gyakorlatok és a Szerves kémiai gyakorlatok csoportszámának emelését, ezt támogatja. A két kar egyetemi naptárát egyeztetni kell. A Gyógyszerésztudományi Karnak elsősorban az Orvostudományi Karhoz kell igazodnia, A leglényegesebb időpontokkal /pl. tanévkezdés, őszi mezőgazdasági munka/ kapcsolatban megpróbálnak megoldást találni, 1972-ben vezették be az okirfiási reformot, ekkor a gyakorlati jegyeket eltörölték. Ezt reklamálták a minisztériumnál. A feladat még mindig időszerű.