József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1981-1982
1982. június 25., V. rendes ülés
- 12 -A műszerek kellő kihasználtsága érdekében és a miniszterhelyettesi utasításnak megfelelően az Egyetem, illetve a Kar összegyűjti a szabad mérési kapacitásra és a kooperációs müszerkölcsönzésre a tanszékek részéről felajánlott műszerek adatait, amelyet nyilvántartásba vétel céljából az MTA Műszerügyi és Méréstechnikai Szolgálatához továbbit. Ebben a tanévben - korábbi megrendelések eredményeképpen - a Kar 3 tanszékére /a Biokémiai, Kolloidkémiai és Ásványtani Tanszék/ érkezett 3 nagymüszer, 3»5 millió forint értékben. o A tanév folyamán a Karon 58-an szereztek egyetemi doktori cimet, és az oktatók és kutatók közül hatan szerezték meg a tudományok kandidátusa fokozatot: Kévéi Ferenc, Kérchy László, Seres István, Sipiczki Mátyás, Rácz Béla és Bor Zsolt/. \ A Kar hazai és nemzetközi súlyát növeli az az örvendetes esemény, hogy ebben az évben dr. Grasselly Gyula és Dr. Leindler László tanszékvezető egyetemi tanárokat a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai közé választotta, dr. Solymosi Frigyes cimzetes egyetemi tanár pedig az Akadémia levelező tagja le tt. A Karon folyó szerződéses tevékenység/amelyre vonatkozóan nemrégen szerepelt egy beszámoló a Kari Tanács előtt/ hozzájárult az oktató-nevelő munka és a tudományos kutatói tevékenység feltételeinek a biztositásához. Reméljük, hogy a bevezetésre kerülő uj szabályzat, ill. az "Intézményi Szabályzat" a szerződéses tevékenységben való fokozottabb részvételre ösztönöz és végeredményben a Kar tanszékeinek jobb ellátására vezet.