József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1981-1982

1982. március 5., III. rendes ülés

A MSZMP-nek 1973 óta tagja: jelenleg alapszervezetében veze­tőségi tag. Kutatási területe: "Biológiailag aktiv anyagok hatása a növényi iontranszportra", amelyből 19 publikációja jelent meg társszerzőségben, közöttük könyvcikk is szerepel. Közleményei közül többet nemzetközi folyóiratban publikált. Külföldi tudományos rendezvényen is résztvett. Angol középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Szakmáját és hivatását szereti. Barátságos, segitőkész, a kollektívában jól megtalálta a helyét. 1980-81-ben egy évig fizetés nélküli szabadságon volt. Ezen idő alatt családjával Svájcban tartózkodott. Határozott fellépése, kísérletező készsége, a feladatok telje­sítésében tanúsított kitartása biztosítékot nyújtanak arra, hogy előrehaladása a tudományos és oktató munkában megfelelő lesz. A másik álláshelyre beérkezett pályázat Dr. Görgényi Miklósné tanársegédé, amelynek elfogadását szintén javasolom. 1952-ben Tiszasason született. Középiskoláit és egyetemi ta­nulmányait, utóbbit a JÄTE TTK biológia-kémia tanári szakán, Szegeden végezte. Diplomát 1975-ben szerzett. Ugyanebben az évben a JATE Növényélettani Tanszékén ösztöndíjas gyakor­nok lett. 1977 óta tanársegéd. Gyakornokként kapcsolódott be az oktató-nevelő és kutató munkába. Jó pedagógiai érzékkel és határozott célkitűzésekkel kezdte oktatói pályafutását. Gyakorlatokat vezet, amelyeken nem csak a kísérleti munkát irányítja, hanem megfelelő kere­tek között az elméleti órák anyagát is hasznosan kiegészíti. Segítséget nyújt szaklaboratóriumot végző hallgatók munkájá­nak irányításához. Oktató munkája azért is eredményes, mert a hall­gatókkal való kapcsolatát türelem, közvetlenség és segitő­­készség hatja át.

Next

/
Thumbnails
Contents