József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1981-1982

1982. március 5., III. rendes ülés

Az Előkészítő Bizottság első helyen Dr Benedeczky Istvánt, a biológiai tudományok doktorát javasolja egyetemi tanárrá kinevezni a JATE Állattani Tanszékén, Benedeczky István 1931-ben szüLetett Faddon, Tolna me­gyében. Apja mezőgazdasági napszámos volt, hárman voltak testvérek. A Lengyeli Mezőgazdasági Gimnáziumba járt és kapott kitűnő érettségi bizonyitványt. 195o-ben iratkozott be az Eötvös Lóránd Tudományegyetemre, s ott végzett 1955- ben okleveles biológusként. Első munkahelye az Északdunántuli Mezőgazdasági Kísérleti Intézet volt, ahol több növényfaj nemesítésében vett részt. 1957 elején a Pécsi Orvostudományi Egyetem élettani - Biológiai Intézetébe került s bekapcsoló­dott az Intézet oktató és tudományos munkájába. Gyakorlatot vezetett, előadásokat tartott és közreműködött az Orvosi Biológia c. jegyzet megírásában. E tárgy keretében főleg állatszervezettant, tipustant, genetikát, származástant és anyagcserét oktattak. E kezdeti időszakban kezdett el foglalkozni a mellék­vese catecholamin elválasztásával, későbbi fő témájával, de résztvett az ép és denervált izom nukleinsav anyagcseréjé­nek és ultrastruktúrájának vizsgálatában. 1958-ban Elektron­­mikroszkóp Laboratórium létesült, s ennek vezetője lett. Bevezette az elektron mikroszkópos módszereket és ellátta az egyetem ilyen irányú igényeit. Egyetemi doktori cimét az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen kapta 1959-ben. 1962-től a mellékvese ultrastrukturájával kezdett fog­lalkozni, s e téren rövid idő alatt nemzetközi elismerést vivott ki. 1965-ben a Nature szerkesztősége vitaindító cikk Írására kérte fel. 1965-ben Dr Lapis Károly professzor meghívására az Orvostovábbképző Intézet Kórbonctani Tanszékére ment át. Korábbi kutatási irányának megtartása mellett itt daganat pathológiai vizsgálatokat is végzett. Kivette részét az

Next

/
Thumbnails
Contents