József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1980-1981
1981. január 30., II. rendes ülés
o o- Va -Tisztelt Kar! Az Alkalmazott Kémiai Tanszéken betöltendő adjunktusi állásra, mellel kapcsolatban a Művelődési Közlöny 1980. december 15-i számában pályázati hirdetés jelent meg, dr. Kiss Ákos pályázata érkezett be. Dr. Kiss Ákos egyetemi tanulmányait a JÄTE TTK vegyész szakán, nappali tagozaton végezte, és 1967-ben vegyész diplomát szerzett. Már diákkörösként az Általános és Fizikai Kémiai Tanszéken dolgozott, dr. Seres László docens irányításával. Szénhidrogén reakciókinetikai vizsgálataiból irta meg doktori értekezését, mint az Általános és Fizikai Kémiai Tanszék tanársegédje, 1968-ban. 1969-ben az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetébe került Budapestre a Szénhidrogén Katalízis Osztályra, ahol különféle kinetikai tanulmányokat végzett az olefin izomerizáció és az utóbbi időben túlnyomórészt a zeolitok szilárd fázisú átalakulásainak témakörében. A 70-es években összességében több éven át tanulmányúton volt Münchenben, a Müncheni Egyetem Fizikai Kémiai Intézetében, ahol dr. H. Knözinger irányításával hasonló feladatokon dolgozott. Tanársegédként a 60-as évek végén, kb. 2 éven át végzett oktatói munkát a JATE Általános és Fizikai Kémiai Tanszékén. Orosz és német nyelvű állami nyelvvizsgával rendelkezik, a közeljövőben pedig angol nyelvből szándékozik a nyelvvizsgát letenni. 1967 és 1980 között 21 publikációja jelent meg, 1 szabadalma elfogadásra vár, s több közvetlenül a bejelentést megelőző szakaszban van.