József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1980-1981
1981. június 26., IV. rendes ülés
U3 A tanév folyamán a Kar folytatta, illetve a szakok többségénél befejezte a korábban kezdett tanterv-korszerüsitési munkák tartalmi részét. Az MM szakbizottságainak javaslatai szerint részint az óraszámokban, részint a tematikákban is végrehajtotta az ajánlott változtatásokat. Kari tanácsi jóváhagyás után terjesztettük be tantervi hálóinkat, tantárgyi programjainkat és a szigorlati, valamint államvizsgakövetelményeket az MM-nek, mind a nappali, mind a levelező szakokra vona tkozóan. Az MM által kért módosításokat végrehajtottuk, beleértve a nyelvórák és a testnevelés óraszámának emelését is. A korrigált dokumentumokat a Kari Elnökség jóváhagyása után terjesztettük az Egyetemi Tanács elé. A tantervkorszerüsitési munkákból igy már csak a fehér könyvek elkészítése van hátra, kivéve a biológus szakot és annak molekuláris biológia szakágazatát, illetve ökológia szakirányát, amelyekre vonatkozó dokumentumokat az MM szakbizottsága csak májusban tárgyalta. Ennek a szaknak a szeptemberi indítására kértük az MM előzetes engedélyét. Az oktatómunka jobbítását szolgálja a kétoldali véleményezési rendszer, amelynek részletes értékelésére itt nem térhetünk ki. Annyi bizonyos, hogy a megbírált oktatók közül többen elgondolkodva a kritikán - változtatni igyekeznek a kifogásolt részleten. A Kémia-fizika szakos tanárjelölt hallgatók "Ezüst kréta diját" ezévben is Dr. Maráz Vilmos adjunktus nyerte el, mint olyan oktató, "akitől emberileg és szakmailag legtöbbet kapott az évfoly am". Az elmúlt tanévben a Kar oktatói 9 jegyzetet és 2 tankönyvet készítettek. Minden jegyzet házi jegyzetként kerül forgalomba, ami nagy terheket ró az Egyetemre és egyúttal hosszú várakozási időt is jelent. Ezúton is felhivom a tanszékvezetők- 2 -