József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1980-1981

1981. május 8., II. rendkívüli ülés

formálását. Ezért fokozott a jelentősége, kit választanak, kit kérnek a tanszékek vezetői a nyári gyakorlatok üzemi irányitására. Negativ példaként kell emliteni az olyan ese­tet, mikor a gyakorlatvezető az érvényben lévő szerződés ellenére külföldi útját vagy nyaralását részesiti előny­ben, Ilyenkor hallgatóink a "pótvezető" megoldásra hagyat­koznak. Annak ellenére, hogy az üzemi gyakorlatvezető borravaló értékű anyagi ellenszolgáltatást és csaknem semmi erköl­csi elismerést kap, a vezetők és kutatók zöme lelkiismere­tesen foglalkozik hallgatóinkkal. Ezért eredményes az üzemi gyakorlat. Esetenként nemcsak szakmai és személyes barát­ság alakul ki közöttük, de életre szóló szakmai elhatározás születik a hallgatóban. Ehhez jelentős mértékben az is hoz­zájárul, hogy az üzemek és a kutatóhelyek felszereltsége, műszerezettsége számottevően korszerűbb és gazdagabb egye­temünknél, Kisebb látókörű hallgatónk ilyenkor hajlamos a látottak csodálkozó túlértékelésére és az egyetemünk által nyújtottak 1 becsülésére. Ez ellen fel kell vértezni fiatal­jainkat. Az érem másik oldala bemutatásáért el kell mondani, hogy van­nak gyakorlatvezetők - főleg üzemekben, akik "púpnak a hátukon" érzik a rájuk bizott hallgatót. Itt fenyeget az a veszély, hogy laboráns szintű munkával foglalkoztatják a hall gatót. Ez a "mimelő" értékű-jellegü veszély fennáll a hall­gató részéről is! Mégis az esetek túlnyomó többségében a hallgatók elméleti fel készültségére ,és nyelvtudására támaszkodva igyekeznek őt be­vezetni a gyári vagy a kutatóhelyi munka értelmiségi felada­taiba. Több szakember évek óta eredményesen és lelkesedéssel végzi ezt a munkát. Ugyanakkor elkedvetlenitően hat a szer­vezést és ellenőrzést végző egyetemi oktatóra /instruktorra/ az olyan eset mint pl. a matematikus vezetőé mertl974-ben

Next

/
Thumbnails
Contents