József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1979-1980
1979. december 14., II. rendes ülés
Biológia-kémia szak: A biokémia tárgyból az 5« félévben előirt kollokvium eltörlését javasolja Dr. Vincze Irén dékánhelyettes, tekintettel arra, hogy a 6. félévben záróvizsga van előirva, ezért szabálytalan az, hogy a kollokvium is előirassék. Javasolja továbbá, hogy a Genetika c. tárgyból a 8. félévben gyakorlati jegy megszerzése kerüljön előirásra. A Biológus Szakbizottság javaslata alapján kéri továbbá a "Mikrobiális Ökológia és környezetvédelem” c. tárgy felvételét a 9* félévben, heti 1+0 órában, kollokviummal. Tekintettel arra, hogy a Biológus Szakcsoport jelenlévő tagjai között ennek a tárgynak elnevezését illetően kisebb vita támadt, a Szakcsoport Vezetője javasolja, hogy a Szakcsoporton belül ezt a kérdést 1-2 nap múlva rendezik, és a pontos elnevezésre a javaslatot benyújtják. Dr. Várkonyi Zoltán javasolja a Biofizika c. tárgy oktatása rendjének módositását olymódon, hogy az 5» félévben 1+0, és a 6. félévben 2+0 órában legyen előirva, és a 6. félév végén záróvizsgával fejeződjék be. A speciálkollégium óraszámát a lo. félévben 3 + 0-ról 2 + Q-ra javasolták módosítani, igy az óraszámok egyenletesebb elosztása biztosítottnak látszik. Dékán felteszi a kérdést: a Kari Tanács a fent emlitett változtatásokkal a biológia-kémia tanár szak tantervét elfogadja-e? Kari Tanács nyilt szavazással a Biológia-kémia szak tantervét egyhangúlag támogatja. Matematikus szak: Dr. Vincze Irén dékánhelyettes megjegyzi, hogy az 5« és 6. félévekben a heti óraszámok túllépik a 35-ös határt. Erre azonban a Dékán engedélyt adhat. További megjegyzés csupán csak annyi van, hogy a Matematika szaklabor kifejezés helyett Matematikai szaklaboratórium szerepeljen, továbbá a kollokviumnál lévő szá' mok melletti kis o-k jelentése a lap alján kerüljön megmagyarázásra, ti. két féléves kollokviumot jelent.