József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1979-1980
1980. június 27., IV. rendes ülés
- 3 -Annak ellenére, hogy az uj képzési dokumentumok még nem nyertek végső jóváhagyást, az Oktatási Minisztérium engedélye alapján ebben a tanévben a nappali tagozat minden szakának első évfolyamon /a vegyész szakon már az első három évfolyamon/ az uj tantervek szerint folyt az oktató munka. Az uj tantervek ezután felmenő rendszerben kerülnek bevezetésre. Az uj tantervek bevezetésével egyidőben alkalmazásra került az a szabályzatmódositás, amely szerint a nappali tagozat első és második évfolyamán az előadások látogatása is kötelező . E tanév második félévében - a Kari Tanács határozata alapján - bevezetésre került a kétoldali véleményezési rendszer. A tapasztalatokról még korai lenne nyilatkozni. Ugyancsak e tanévtől kezdve a tanári szakok nappali tagozatán bevezetésre került az Állampolgári és jogi ismeretek c. tárgy oktatása a III. évfolyamon heti 2 órában, valamint a Kollégiumi nevelés c. tárgy oktatása az V. évfolyamon, heti 2 órában. Az utóbbi tárgy oktatása a jelenlegi formában nem bizonyult elég hatékonynak. Uj szint jelent a Kar oktató-nevelő munkájában, hogy az V.éves kémia-fizika szakos tanulmányi csoport un. "Ezüst kréta dijat" alapított, amelyet tanévenként annak az oktatónak Ítélnek meg, aki - szerintük - legtöbbet tett az évfolyam oktatásában, nevelésében. Ebben az évben a dijban dr. Maráz Vilmos adjunktus részesült. Az elmúlt tanév folyamán a Kar oktatói 11 jegyzetet és 2 tankönyvet készítettek. A házi jegyzettérvben szereplő elkészítési határidőket oktatóink általában betartják. Nem ismerjük azonban a Sokszorosító Műhely ütemtervét, igy nem állapíthatjuk meg, hogy a beadástól a megjelenésig tartó