József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1979-1980

1980. június 27., IV. rendes ülés

zással egyhangúlag elfogadja 9. napirendi pont; Előadói megbízások Dékán felkéri Dr. Vincze Irén dékánhelyettest, hogy amennyiben az előzetesen Írásban kiküldött anyaghoz kiegészíteni -valója van úgy azt megtenni szíveskedjék, /lásd: 16-17. sz. melléklet/ Dr, Vincze Irén dékánhelyettes megteszi a kiegészítéseit /lásd: 16. sz. melléklet/. Dr. Boross László tanszékvezető egyetemi tanár felveti, hogy az óradij nélküli megbízások esetében az óraadóktól meg kellene követelni legalább a doktori óimét. Dékán elmondja, hogy ez nem megoldható, miután pl. a matematika területén nagyon sok középiskolai tanárt vonnak be a gyakorlati oktatásba. Dr. Lovász László tanszékvezető egyetemi tanár elmondja, hogy fiatal oktatóknál is jelentkezik az a probléma, hogy még nincs ugyan doktori címük, de egy területbe bedolgozták magukat, és igy speciális kollégiumok keretében uj ismeretet nyújthatnak a hallgatóknak. Véleménye szerint a tanszékvezető feladata, hogy kire bízza az oktatást, a doktori cim megkövetelése csupán formális. ■^r. Szőkefalvi-Nagy Béla tanszékvezető egyetemi tanár javasolja, hogy a jövőben az oktatói megbízások előterjesztésekor tüntessük xel, hogy az előadók: közül kik a címzetes docensek, illetve cím­zetes professzorok. Több hozzászólás nem ]é/én Dékán elrendeli a nyílt szavazást. A Kari Tanács az óradíjas és óra­dij nélküli megbízásokat nyílt szavazással egyhangúlag elfogadja 32.

Next

/
Thumbnails
Contents