József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979
1979. február 23., III. rendes ülés
JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNY LG VLI 1 M BOLYAIINTÉZETE INSTITUTUM BOLYAIANUM UNIVFRSITAT1S Ü i it IS to 6720 SZEGED (Hungária), Aradi vértanúk tere 1 Természettudományi Kar Tanácsa Szeded Tisztelt Kari Tanács ! O A Karunk Geometriai Tanszékén betöltendő, 1979. január 24-én meghirdetett egyetemi docensi állásra egyetlen pályázat érkezett be. A pályázó dr. Nagy Péter, a matematikai tudományok kandidátusa, aki jelenleg a Tanszéken adjunktusi álláson működik. Pályázó 1946. március 23-án született Budapesten, értelmiségi családból. Egyetemi tanulmányait Karunkon végezte, a matematikus szakon, ahol 1969-ben szerzett oklevelet. Azóta a Geometria'Tanszéken dolgozott mint ösztöndijas gyakornok, tanársegéd, ill. adjunktus. Közben katonai szolgálatot is telj esitett, jelenleg a magyar néphadsereg tartalékos alhadnagya. 1960-tól 1976-ig a KISz tagja volt. Volt az Eötvös Kollégium titkára, KISz-vezetőségi tag. Több éven keresztül részt vett a fizikai dolgozók gyermekei számára inditott előkészítő tanfolyamok szervezésében. Ezért a munkáért KISZ KB Dicsérő Oklevelet majd pedig Aranykoszorus Jelvényt kapott. 1969-től tagja a Pedagógusok Szakszervezetének és a Bolyai János Matematikai Társulatnak. A szakszervezetben jelenleg alapszervi vezetőségi tag, valamint titkárhelyettes a Bolyai Társulat Csongrád megyei tagozatában. Tudományos munkásságát általános differenciálgeometriai berek és geometriai mértékelméleti vizsgálatokkal kezdte. 1974-ben megvédte egyetemi doktori értekezését "summa cum laude" minősítéssel. 1973-ban felvételt nyert levelező aspiranturára a Moszkvai Állami Egyetem 'Differenciálgeometria Tanszékére. Aspiránsvezetője A.M. Vasziljev egyetemi tanár irányításával vizsgálatokat folytatott a 8ZSS