József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979

1979. június 29., IV. rendes ülés

rangsorolásában és jelentős feladatok várnak rá az elkövetkező öt­éves tudományos tervek kidolgozásában is. Ugyancsak múlt év őszén elkészült a Kar hároméves intézkedési terve, amely számos feladatot tartalmaz elsősorban a tudományos kutatómunka hatékonyságának fokozására* Az Intézkesési tervet a Kar Elnöksége elfogadta, és azt minden tanszék vezetőjének emlé­keztetőül eljuttattuk. Megemlítem, hogy az Oktatási Minisztériumban újra előtérbe kerül­tek az integráció kérdései. Ennek következménye, hogy a Karnak is hároméves integrációs ütemtervet kell kidolgoznia; ez a munka azon ban a következő tanév egyik feladata lesz. Oktató - nevelő munka Ebben a tanévben a már évekkel előbb megindult tanterv korszerüsi­­tési munkánk döntő szakaszba érkezett. Az újjáalakult minisztériumi szakbizottságok - amelyekben a Kar megfelelően kpviselve van - el­készítették az egyes szakok komplex államvizsga, valamint szigor­lati követelményeit és megvitatták az új tanterveinket is, ame­lyeket kisebb változtatásokkal elfogadtak. A következőkben a szak­­bizottságok átdolgozzák a tanterveket, elkészítik az ezeknek meg­felelő tantárgyi programokat, és a minisztériumi ütemterv szerint a jövő év elején kerülnek az új dokumentumok elfogadásra a Kari Tanács, majd az Egyetemi Tanács elé, végül az 1980/81. tanév kez­detéig el kell készíteni az egyes szakok útmutatóit is. Várhatóan ezek az új oktatási dokumentumok 1985-ig érvényben maradhatnak. Annak ellenére, hogy a korszerüsitési munkák alaposan elhúzódnak, az Oktatási Minisztáium a Kar előterjesztésére engedélyezni fogja azt, hogy Karunkon minden szak első évfolyamán az 1979/80. tanév­ben az új dokumentumoknak megfelelően induljon meg az oktatás. Ennek engedélyezésére már előterjesztést tettünk. Az elmúlt tanévben a Szakbizottságok javaslatokat dolgoztak ki különböző ágazati képzések Karunkon történő beindítására; ezekre vonatkozóan minisztériumi döntés a közeljövőben várható. Várako­zásunk ellenére a Világnézetünk alapjai kiegészítő szakképzés a jövő tanévben nem indul be. Az Oktatási Minisztérium illetékesei

Next

/
Thumbnails
Contents