József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1977-1978

1978. március 3., III. rendes ülés

<sy kellő idejük marad kutatói munka végzésére. Az oktatók meg­­állapitáaa szerint munkaidejüknek átlagosan 3o - 5o százalé­kát veszi igénybe az oktatással, gyakorlatok előkészítésével kapcsolatos tevékenység. Megemlítjük, hogy az oktatók közül Gaál Imre adjunktus nem végez oktatási tevékenységet. Az ok­tatással kapcsolatos laboratóriumi ellátottság megfelelő, a kísérletek előkészítésében a laboránsok hatékonyan közremű­ködnek. Az oktatási segédletekkel való ellátottság érdekében a tanszék kiemelkedő tevékenységet végzett, A főtárgyból tan­könyv áll rendelkezésre, amelyiknek a tanszékvezető társszer­zője. Ugyancsak tankönyv van összehasonlító álettani gyakor­latokból, megírásában a tanszék két oktatója vett részt,szer­kesztését a tanszékvezető végezte. A mezőgazdasági ismeretek tárgyból jegyzet készül. A tanszék oktatómunkájának kiemelkedő pozitívuma a hall­gatók tanulásának foly^biatos ellenőrzése. Ennek érdekében 3 hetenként tesztet iratnak a főtárgy anyagából, mi által a folyamatos tanulásra serkentésen túl a visszajelzés is bizto­sított a hallgatóság részéről, az oktató reálisan le tudja mérni a jegyet nem befolyásoló tesztek alapján, hogy egy-egy anyagrészt milyen mértékben értettek meg, mely részek igé­nyelnek bővebb magyarázatot. A tanszék törekszik az elméleti órák látogatottságának fenntartására felsőbb éves hallgatóknál is. A félévi aláírás megszerzésének feltétele az összes órák 3/4 részén való meg­jelenés igazolása. Kívánatosnak látszik, hogy az egyébként színvonalas és megítélésünk szerint hatékony oktatást egészítsék ki korsze­rű demonstrálási eszközök alkalmazásával. Ez különösen a ta­nács zakó s hallgatók szempontjából fontos.- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents