József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1977-1978

1978. március 3., III. rendes ülés

5»számú melléklet: Jelentés az Összehasonlító Élettani Tanszék felülvissrá' latéról A TTK kar dékánjának megbízásából Dr. Péczely György tan­székvezető egyetemi tanár elnökletével, Dr. Horváth Imre tan­székvezető egyetemi tanárból és Dr. Parkas Gyula docensből ál­ló bizottság felülvizsgálta az Összehasonlitó Élettani Tanszék munkáját. A felülvizsgálat, amelynek során a bizottság a tan­szék minden dolgozójával szükség szerint több Ízben is elbeszél' getett s kikérte a tanszék által oktatott évfolyamok felelőse­inek véleményét is, a tanszék oktató- nevelő munkájával, a tu­dományos kutató munkával, káderkérdésekkel, a tanszék közéleti tevékenységével és külső kapcsolataival s a tanszék belső éle­tével, különös tekintettel a tanszéken kialakult légkörrel kap­csolatban gyűjtött információkat és azok értékelésével terjesz­ti elő alábbi jelentését. 1. A tanszék szemeli összetétele A tanszék 1967-ben alakult Állatélettani Tanszék elnevezés­sel az Általános Állattani Tanszék átszervezése során. Mostani nevét 1974-ben vette fel. Jelenlegi létszám 5 oktató, 1 tudo­mányos munkatárs, 1 villamosmérnök, 1 ösztöndíjas gyakornok, 1 technikus, 3 laboráns, 1 előadó, 1 mechanikus betanított mun­kás, 1 ipari tanuló. Ebből a létszámból a megalakuláskor is a tanszéken dolgozott 2 oktató és 1 laboráns, a tanszék tehát ilyen értelemben is, de dolgozói életkori megoszlása szerint is fiatalnak tekinthető. Ez utóbbi érzékelésére az alábbi ki­mutatás szolgál: Életkor 21-25 26-3o 31-35 36-4o 41-45 46-5o Átlag életkor oktatók és diplomások 1 2 1 1 1 2 35,4 segédszemély­zet 2 1 1 2 34,3

Next

/
Thumbnails
Contents