József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1977-1978
1978. április 21., II. rendkívüli ülés
Dr. Tandori Károly akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár harmadik éve a Természettudományi Kar dékáni tisztét tölti te, azt megelőzően a Matematikai Szakbizottság elnöke volt ; 29 éve a Kar oktatója. Tandori professzor oktatói-nevelői, tudományos és társadalmi tevékenységével, különböző egyetemi és akadémiai testületekben kifejtett munkájával, sok év óta általános megbecsülést, tiszteletet és elismerést érdemelt ki magának nemcsak egyetemünkön, hanem országosan és nemzetközi viszonylatban is. E megbecsülést és tiszteletet tovább növelte dékáni megbizatásának három éve alatt kifejtett önzetlen és felelőségteljes munkája. Vezetése alatt a Kar számos feladatot oldott meg eredményesen, olyan időszakban, amikor az egész országban érvényesitett takarékossági szempontok miatt a Karnak személyi és anyagi ellátottság tekintetében viszonylag szerény körülmények között kellett működnie. Szerény, a közösségért mindig áldozatvállalásra kész egyenes, nyilt ember. Megfontolt és határozott vezető. Az elmondottakat figyelembe véve, további dékáni működése elé az egyetemi párt és szakszervezet szervei, valamint a vezetése teljes bizalommal tekint és javasolja dékáni megbízásának további 3 évre szóló meghosszabbitásat. Dr. S.Köves Erzsébet dékánhelyettes felkéri a Kari Tanács tagjait, hogy esetleges észrevételeiket, hozzászólásaikat tegyék meg. Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla tanszékvezető egyetemi tanár melegen támogatja Dr. Tandori Károly tanszékvezető egyetemi tanár dékáni megbizatásának további 3 évre történő meghosszabbítását. Több hozzászólás nem lévén Dr. S.Köves Erzsébet dékánhelyettes elrendeli a titkos szavazást. 31»sz. Határozat. A Kari Tanács Dr. Tandori Károly tanszékvezető egyetemi tanár dékáni megbízásának további 3 évre történő meghosszabbítását titkos szavazással 33 "igen", 1 "nem", 1 "tartózkodom" és 1 "érvénytelen" szavazattal többségében elfogadja. Dr* Tandori Károly egyetemi tanár, dékán megköszöni a bizalmat. Dr. S.Köves Erzsébet dékánhelyettes megköszöni a Kari Tanács tagjai nak részvételét és a kari tanácsülést bezárja. Iöjto . • • o • • O • • • • ••• ••••••••• /Vadas Györgyné dr./ j egyzőkönyvv ez ető h-LcLí' f-ynftw.... /Dr. Gilde Ferenc / egyetemi docens hitelesitő /Dr. S.Köves Erzsébet/ /Dr. Fejes Pál/ egyetemi tanár hitelesitő