József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1977-1978

1978. március 24., I. rendkívüli ülés

Angol nyelvből középfokú állami nyelvvizsgát, orosz nyelvből kandidátusi nyelvvizsgát tett. A nemzetközi mate­matikai referáló folyóiratok állandó rmnkatársa. 1970-ben Araaykoszorus KISZ jelvénnyel, 1972-ben KISS érdooérenmel, 1974-ben az Ijfuság Sse^dáéárt bemmel tüntették ki. Hős, két gyermek apja. 3>r. Szalay István sokoldalú és eredményes munkásságát a fentiekben csak néhány, főbb vonatkozásúival vázoltuk. He talán sár ebből is egyértelműen kitűnik, hogy személyében olyan fiatal szakember pályázik a betöltésre kerülő állásra, aki erre az állásra való kinevezésre eddigi tevékenységével minden szenpontbél teljes mértékben megfelelőnek bizonyul. ázek alapján javasoljuk a t. Kari Tanácsnak, hogy Hr. ásalay István pályázatát az Analízis tanszék docensi állására a maga részéről fogadja el és ilyen értelemben tegyen felterjesztést az illetékes felsőbb szervekhez. Szeged, 1978. március 18. Hr, ázukafalvi-Iíagy Béla egyetemi tanár az Analízis Tanszék vezetője a Halmazelmélet és Hat. Logika Tanszék vezetője

Next

/
Thumbnails
Contents