József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977

1977. február 18., III. rendes ülés

Dékán felkéri Dr.Seres László dékanhelyettest, nogy az előzetesen Írásban kiküldött anyaghoz /lásd 5*sz. melléklet/ esetleges meg­jegyzését, hozzászólását tegye meg. Seres László dékánhelyettes az előterjesztéshez kiegészítésképpen megjegyzi, hogy a javaslat a tantervi irányelveknek megfelel. Ketskeméty István tanszékvezető egyetemi tanár megjegyzi, hogy a vegyész­­képzés keretéhen' elkerülhetetlenül fizikát és matematikát is kell ok­tatni. A tanterv első változatát a fizika oktatása szempontjából jobb­nak tartotta, ebben a tantervben a fizikai laboratóriumi gyakorlatoknak az első félévben való elhelyezését tartja problematikusnak. Nem ja­vasolja azonban a tanterv átdolgozását. Kisebb változtatásokat majd később lehet tenni. Boross László tanszékvezető egyetemi tanár megkérdezi, hogy ez a tan­terv lehetővé teszi-e a kétlépcsős képzés bevezetését es a szakoso­dást. A biokémiával kapcsolatban felveti, hogy a kapcsolódó gyakor­latokat nem látja a tantervben; az a véleménye, hogy helyes lenne be­állítani ilyen gyakorlatokat. Javasolja továbbá, hogy a biokémia ne a 8. félévben, hanem előbbi félévben legyen beiktatva, mivel a 8. félévben már a szakosodás megtörtént, igy a biokémiára aligha szako­­sodhatnak, holott a meghirdetett állások egyharmada ilyen képzett­séget igényel. Talán a biokémia tárgyat fel lehetne cserélni a kémiai technológiával. Fehér Ottó tanszékvezető egyetemi tanár megkérdezi, hogy mit jelent á kémiai sztatika. Szőkefalvi-Nagy Béla tanszékvezető egyetemi tanár megkérdezi, hogy mi indokolja azt, hogy a 4. félévben külön legyen számítógépi alkalma­zások cimmel kollégium, amikor a szamitástechnika egyébként is szere­pel a tervben. Horváth Imre tanszékvezető egyetemi tanár úgy véli, hogy a biokémia óraszámát emelni kellene. Fodor Géza tanszékvezető egyetemi tanár megkérdezi, hogy mit takar a müve lettan elnevezés. Fejes Pál tanszékvezető egyetemi tanár a kérdésekre válaszolva el­mondja, hogy ez a tanterv a kétlépcsős képzést lehetővé teszi, mivel az első két évet integrált formában fogják oktatni. A biokémia korábbi félévre való helyezését nem látja megoldhatónak. Ismerteti a kémiai sztatika és a müvelettan célkitűzéseit. Úgy véli, hogy a biokémia gyakorlatot ajánlott kollégiumként fel lehetne venni. Orosz László egyetemi docens megjegyzi, hogy a speciális kollégiumok' órakeretébe a biokémia gyakorlat nem fér bele. Felveti, hogy a kémiai kinetika 6. félévi kollégiumával nem lehetne-e fel­cserélni a biokémiát. 8. napirendi pont: A vegyész szak úri tantervének megvitatása

Next

/
Thumbnails
Contents