József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977

1977. február 18., III. rendes ülés

Dékán bejelenti, hogy az Analízis Tanszék magas TKFA kerete a MTA tanszéki kutató csoport átszervezése miatt került erre a rovatra. Grasse Ily Gyula tanszékvezető egyetemi tanár megkérdezi, hogy a Karon a többi CM kutató fizetése miért nem itt Jelentkezik. Dékán válasza: azt még elkülönítve tartják számon. Boross László tanszékvezető egyetemi tanár a gazdálkodási irányelvek­hez kíván hozzászólni, ügy véli, hogy a kiküldetéseket tervszerűen kell bonyolítani, de sajnos gyakran ez lehetetlen. Helyesli, hogy külföldi kiküldetésre fiatalok is menjenek, de előfordulhat, hogy azok sem tudnak kijutni, akik előadást kívánnak tartani. Seres László dékánhelyettes megjegyzi, hogy az idei költségvetés 17 %-kal több, mint a tavalyi, de reálértékben is van növekedés. Megkérdezi, hogy mi a helyzet akkor, ha a túllépéseket nem tudják a tanszékek az ezévi keretükből fedezni. Az nem lehetséges, hogy a keretekkel szabályosan gazdálkodók lássák ennek a kárát. A beru­házásoknál is vannak túllépések,^ mert egyes tanszékek a Kar meg­kerülésével eszközölnek beruházásokat. Az ELTE-n nem fogadnak el olyan KK szerződést, amelyben 2o % készkiadás nincs. Fehér Ottó tanszékvezető egyetemi tanar megjegyzi, hogy úgy látszik az Jár rosszul, aki szabályosan Jár el. Pedig ha a gazdasági igaz­gatóság szabályosan Járna el, a szabálytalanságot nem lehetne el­követni. Két műszerigényük 'beszerzésére nem került sor. Dékán megjegyzi, hogy a kari vezetés is tudja, hogy nyilvántartás­ban vannak problémák. Több hozzászólás nem lévén elrendeli a nyílt szavazást. A Kari Tanács az 1977* évi költség­­vetési keretek felosztását nyílt szavazással egyhangúlag elfogadta. 19. 4. napirendi pont: Dékánhelyettes választás Dékán előterjesztést tesz S.Köves Erzsébet dékánhelyettesi megbizá­­sának meghosszabbítására. Dr.S.Köves Erzsébet tanszékvezető docens dékánhelyettesi megbízása 1977. Junius 30-án lejár. Ez alkalomból is megköszönve három éven át végzett értékes és áldozatos munkáját, a kari pártszervezettel egyetértésben a következő három évre is Dr.S.Köves Erzsébet tanszék­­vezető docenst javasolja dékánhelyettesnek és kéri a Kari Tanácsot, hogy foglaljon állást nevezett dékánhelyettesi megválasztásával kap­csolatban. A Javaslat kialakításának indítója, hogy Dr.S.Köves Erzsébet tanszék­­vezető docens nagy politikai és vezetési tapasztalatokkal rendelkezik, képességei és emberi tulajdonságai igen alkalmassá teszik őt a dékán­helyettesi feladatok ellátására. Közel 3 éves dékánhelyettesi tevékeny­ségét közmegelégedésxve végezte. Ugyanekkor tekintetbe kell venni, hogy a Kar vezetésében a biológus szakterület is icellő mértékben képviselve legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents