József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977
1976. november 12., I. rendes ülés
tó- 15 -zömét ma is a SzBK-ban végzik. A költségvetési keret szűkös volta, a beruházási keret hiánya folytán a csoport tudományos munkáját tekintve teljesen, oktató munkájában jórészt a SZBK-ra van utalva. Hasonló okok miatt a könyvtárat nem tudják gyarapítani, sőt ez évben néhány folyóiratot kénytelenek voltak lemondani. A Genetikai Tanszéki Csoport tudományos munkáját az oktató kollektíva megfelelő kiépítése, az anyagi ex^őforrások különösen a műszeres felszerelés bővítése segítheti előre a fejlődés utján. A tudományos munkával kapcsolatos javaslatok 1. A Minisztertanács által biztosított külön kutatási támogatás annak idején a tanszékek közötti szorosabb együttműködést, közös kutatási téma indítását látszott előmozdítani. Ez a téma jelenleg is szerepel a Biokémiai Tanszék és a Mikrobiológiai Tanszék /$. ill. 2. témacsoport/ kutatási programjában. Célszerű volna - az anyagi ellátottságban mutatkozó nehézségeket is számításba véve -ha ez a kezdeményezés egyrészt hatékonyan tovább fejlőd-' ne, másrészt, ha az érintett egységek között erősödne a kutatási téren is megnyilvánuló együttműködés, egymás kölcsönös segítése. 2. Minthogy tényként el kell fogadni, hogy különösen a két újabb egység műszerezettsége számos kívánnivalót hagy maga mögött, ami a színvonalas kutatáshoz - még az együttműködési lehetőségek figyelembe vételével is - indokolt és szükséges volna, továbbá a létszám is korlátozott, a kutatási tervek kidolgozásánál fokozott mértékben kell számot vetni a jelenlegi adottságokkal és a közel jövőbeni reális kilátásokkal.