József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977
1977. március 18., I. rendkívüli ülés
keretében nA perm-triász határ a földtani fejlődéstörténetben" cimü téma munkatársa;- a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió Vulkanológiai Szekciójának tagja;- a Szocialista Országok Tudományos Akadémiái Vulkanológiai és Tektonikai Szakbizottságának hazai paleozóos referense. Hazai viszonylatban is több tudományos bizottság tagja, igy:- a Magyar Tudományos Akadémia Geokémiai Tudományos Bizottságának, valamint ezen belül a Kőzettani Munkabizottság tagja;- a Magyar Rétegtani Bizottság Paleozóos Albizottságának elnöke;- a Magyarhoni Földtani Társulat, valamint a Hidrológiai Társaság vezetőségi tagja;- a. Magyar Geofizikusok Egyesületének tagja. Szakmai tevékenységében nagy segitségére volt nyelvtudása: angolul és oroszul beszél, szerb-horvát nyelven fordit. Fentiekből adódóan széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, egyénekkel és intézményekkel egyaránt. Szakmai fejlődését külföldi tanulmányútjai is segitették, többek között egy négy hónapos óceániai-ausztráliai tanulmányút, valamint két UNESCO földtudományi tanfolyamon való részvétele. Eddigi tudományos munkája folytatásaként a tanszéken kifejtendő kutatási tevékenysége két főtéma körül csoportosul:- Magyarország paleozóos vulkanizmusa /komplex vulkanológiai tektonikai-rétegtani fejlődéstörténeti feldolgozás kőzettani-geokémiai alapon/;- Délalföld és Déldunántúl kristályos alaphegységeinek komplex vizsgálata, korrelációja a környező országok hasonló kifejlődéseivel. Az első témakörben elért eddigi eredményei feljogositanak arra a reményre, hogy a tervidőszak folyamán e témakörben összeállíthatja és benyújthatja akadémiai doktori értekezését.