József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1974-1975

1975. június 27., IV. rendes ülés

f A jelen tanévben már a két éve jóváhagyott tantervek szerint folyt az oktatás, az előző tanévben az átmeneti tantervek miatt fellépő problémák /pl* sok óra, sok vizsga/ a jelen tanévben már nem jelent­keztek, viszont elsősorban a biológusok részéről több olyan módositó javaslat érkezett, amely az un. összevont szigorlatok szétbontását kéri. Az öteves matematikus képzés tantervének korszerüsitése céljá­ból a rendszerprogramozási tantárgy beállítására és az ezzel kapcso­latos néhány további óraszám módóaitásra kerül sor. A jelen tanévben végeztek először Karunkon háromeves képzésben részesülő programozó matematikusok. E képzés célkitűzésé un. közép­­káderek nevelése. A végzettek számára felkinalt nagyszámú álláshely bizonyltja, hogy ez a képzés jelenleg reális és erős népgazdasági igényt elegit ki. Ha a háromeves képzésben részesülők tananyagában itt-ott tapasztalható is még kisebb hiányosság, összegezve megálla­píthatjuk, hogy színvonalas képzésben részesültek, es részben ezen főiskolai szintű képzés irányította a figyelmet arra, hogy az ötéves képzésben részesülők tantervét a fentebb emlitett rendszerprogramo­zási tárgy felvételével korszerűsítenünk kell. A jelen tanévben már a számítástudomány kiterjesztésével kapcsolatban a Karon minden szakon a matematika oktatásán belül biztosítottuk az alaposabb számítástudományi ismeretek nyújtását is. Az elmúlt hónapokban az egyetemhez került R 40-es számitógép üzembe helyezésétől várjuk, hogy a' jövő tanévben hallgatóink modern harmadik generációs számító­gépén megfelelő óraszámban szereznek gyakorlatot. A tanulmányi munkát a jelen tanévben további 10 jegyzet, 35 házi­jegyzet és 5 példatár elkészítése segítette. A Karon a diákköri munka színvonalas es a diákkörben dolgozó tagok létszáma a benyújtott pályamunkák, illetve diákköri előadások száma tovább emelkedett, ezekről részletesebben a későbbiekben számolunk be. A Karon két eve már valamennyi szakon komplex államvizsgával fejezik be a hallgatók tanulmányi munkájukat. A komplex államvizsgákról szerzett tapasztalataink továbbra is azt mutatják, hogy a komplexi­tásnak az államvizsga bizottságok igyekeznek érvényt szerezni, de ez a jelenlegi oktatási struktúra mellett a hallgatók többségének nehézséget okoz. Az elkövetkezendőkben is fontos feladatunk lesz, hogy az államvizsgákra való felkészüléshez fokozott segítséget nyújtsunk.- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents