József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1974-1975

1975. június 27., IV. rendes ülés

/m o » Dékán felolvassa Kalmár László professzor nyugdíjba vonulásával kapcsolatos köszöntést. \ "Dr. Kalmár László professzor, a Számítástudományi Tanszék ve­zetője, Kossuth, és Állami Díjas akadémikus nyugdíjba vonul. Ennek következtéden kiválik a Kari Tanácshói is, amelynek közel harminc éve egyik legaktívabb tagja, szive és motorja. Távozá­sával nagy veszteség éri a Kari Tanácsot; az ő páratlan logikája, az uj, a jó iránti rendkívüli érzéke, a kritikus pontok feltárá­sának képessége, a helyes útra való figyelemfelhívásai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy munkánk eredményes volt. Kalmár professzor érdemeinek, eredményeinek, az őt ért elismeré­sek számtalan formájának felsorolása szinte lehetetlen, én meg sem merem kísérelni; de úgy érzem ez nem is szükséges, mert vala­mennyien tudjyj£, érezzük, hogy rendkívüli egyéniség ő, máshoz nem hasonlítható, ő Kalmár professzor, mindannyiunk szeretett és tisz­telt Laci-bácsija, aki ma is, hetvenévesen is, fiatalokat meg­szégyenítő hatalmas energiával és lelkesedéssel fáradozik célki­tűzései megvalósításáért; többek között a hazai számítástudomány megteremtése után, annak nemzetközi élvonalba emeléséért; a mate­matikus képzés legkorszerűbb szinten tartásáért. Büszkék vagyunk, hogy együtt dolgozhattunk és dolgozhatunk Kalmár professzor úrral, akinek szakmai tudása, problémalátása és prob­lémamegoldó képessége messze határainkon túl is ismert, becsült'; és a matematikusok legjobbjait is vonzotta Szegedre, Karunkra, a Bolyai Intézetbe. Kalmár professzort nemcsak felkeresték, hanem szinte a világ minden országába hivták is előadások, konzultációk tartására. Ezen a módon is, Kalmár professzor kezdve 1928-ban Olaszországban, és több mint 20 ország közel 100 egyetemén; szám­talan kongresszuson, konferencián növelte a magyar tudomány, Sze­ged és Karunk hírnevét. Hálás köszönettel tartozunk Kalmár professzor urnák a közel öt­évtizedes kiemelkedő oktató-nevelő munkájáért is. Közismert, hogy kitűnő előadásai mily élményszerüek, hogy milyen nagy gondot for­­dit a logikus és matematikai gondolkodás fejlesztésére. Számos jegyzete ugyanilyen szellemben és céllal Íródott. Azt, hogy ma hazánkban a számítástudományi szakemberképzés bá­zisának Szegedet tekintik, szintén Kalmár professzor urnák kö­szönhetjük és köszönjük. Azt gondolom az elmondottak is adják az objektiv hátteret ahhoz, hogy Kalmár professzor mindig nagy odaadással segít másoknak; hogy közvetlen, kedves, emberi kapcsolatot tart fenn mindenkivel. Tudása, egyenessége és mély embersége kivívta valamennyiünk, az egész Kar és Egyetem tiszteletét, nagyrabecsülését és szeretetét. A Természettudományi Kar nevében - jegyzőkönyvben rögzítve - a legmelegebben, nagy hálával köszönjük Dr. Kalmár László tanszék­­vezető professzor urnák a Karon kifejtett rendkívül értékes mun­káját és azt kívánjuk, hogy jó egészségben még hosszú éveken át, az adminisztrációs gondoktól mentesülve, végezze tudományos és oktató-nevelő munkáját sok sikerrel.- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents