József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1973-1974, Szeged
1973. október 10., I. rendes ülés
\ o Kalmár László egyetemi tanár örvendetesnek találja azt a lehetőséget, hogy már a speciális kollégium anyaga is jegyzet formájában megjelenhet a Karon. Kérdezi, hogy milyen tanszékvezetői megbizások tárgyalására kerül sor a különböző kari üléseken. Dékán az elhangzott kérdésekkel kapcsolatban tájékoztatásul közli, hogy- a meghatározott időre történő oktatói alkalmazás lépcsőzetesen kerül bevezetésre, amennyiben az elkészített tervezetet a Művelődésügyi Minisztérium, illetve a Minisztertanács jóváhagyja. Á tervezet egyenlőre csak a tanársegédi és adjunktusi munkakörökben Írja elő kötelezően a meghatározott időre szóló alkalmazást, uj vonása a rendeletnek, hogy a volt gyakornoki rendszer helyébe egy kétéves megbizott tanársegédi alkalmazást vezet be, A rendelettervezet nem követelményrendszer, hanem inkább az alkalmazás feltételeit rögziti és ismeretei szerint fő vonásaiban a Természettudományi Karon már eddig kialakult szokásokat rögziti. Ha bevezetésre kerül, az érintett oktatói besorolásoknál valamennyit felül kell vizsgálni, és a meghatározatlan idejű kinevezések meghatározott idejűvé fognak módosulni.- A tudományos munkával kapcsolatos munkatervi pontnál nem kimondottan a tanszéken jelenleg folyó tudományos témák értékelésére gondol, hanem annak a lehetőségnek a kiszélesítését, amelyet Ajtai Elvtárs az egyetemen történt látogatása során a Természettudományi Kar egésze számára megígért, nevezetesen azt, hogy a Kar több tanszéke számára tudna kontier kutatási feladatot biztosítani.- Kalmár professzor javaslatával, amennyiben a Kar jóváhagyja, elvileg egyetért, hogy a számítástechnikai oktatással kapcsolatos anyag kerüljön a Kar elé.- Tájékoztatásul közli, hogy a decemberi kari ülésen a jelenlegi ideiglenes tanszékvezetői megbizások ügyében kell dönteni, mig az áprilisi kari ülésen a Biofizikai és az Állattani Tanszéken jár le a tanszékvezető megbízása, Balogh Kálmán egyetemi tanár hozzászólásában ismételten arról a problémáról beszél, hogy a kis tanszékek tudományos kutató munkához a minimális létszámfejlesztést sem kapják meg, Lipták Pál egyetemi tanár csatlakozik az előtte szóló Balogh professzorhoz.- 5 -Fe.ies Pál egyetemi tanár javasolja, hogy az országosan kiemelt témaliba való bekapcsolódáshoz egy bizottság mérje fel a tanszékek lehetőségeit.