József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1972-1973, Szeged
1973. június 29., V. rendes ülés
norvntih Imre egyoberni tanár megjegyzi, kevenet ért a matematikához, n*gt^ö%ődéne, hogy a.vela! a biológiát raatembika nélkül neta lehet, törekszik ia feüBBSÜtte ennek a azenléletu:* a kialakításúra. a tanárjelölteknek szerinte érteni és tudni kell azt, hogy a »atemu tikul átüti a tikét hogyan használja, huaznoaithítja oktató munkájában. azeaié létük legyen na ez kialakítható a jele .légi keretek között. I.gye tért Marta professzor azon korábbi me gjegyzéseveiv hogy a taneveteknek es a szakbizottságoknak a kors/.erüsiteseket az integrált oktatás fein való törekvésben kell keresni. aJLaoncalea i'aJL docens megjegyzi, hogy na arra töreks zenek, hogy a oioíógia-Vémia és a kémia-fiziko svak kémiája azonos legyen, akkor ezt matematika vonatkozásiban la weg kell tenni, és a kei-Ia-fisULka a akon a számítástechnikává! kapcsolatos módosítást elfogadtak, evert a különbség növelésének elkerülése érdekében itt is jóvá kei le ne hagyni az árasz «emelést. iiaökofalvWfcuty Béla egyetemi tanár kérdezi, hogy a külső terepgyakor 1»toko.* túl a rövidé bö idejű terepgyakorlatok miért nincsenek rögzítve a tantervben, szerinte a biológus hallgatóknak allduai kapcsolatban kell lenni a tortáé svet te 1, esetleg ebben az irányban is növelhető len e az óraszám. kaimig* László egyetemi tanar kéraezi, hogy a Füvéazkertet látogai jíik-e a "ha liga tők? Waroti Imre dékánhelyettea a felvetett kérdésekkel kapcsolatban tá jékoztatásul közli, hogy önkéntes alapon tÖbo kirádulás történik a tanév folyamán, de ezek í*inc-enek tantervben rög&itve. Ügyéhként a biológiai bzakbizottuág komolyan vette a maximalis 2b urát és ezért nem emelték meg a heti óraszámot. békán több hozzászólás nem lévén, elrendeli a nyílt szavazást. 42/c az. Határozat k Kari Tannes a biológia-kémia szakon a számítástechnikái aktát is bevezetésével kapcsa atos módosít sokat az e~ íedet! tervtói eltérően nyílt azuvazassal a biológus oktatók nagy szamának, valamint néhány kémikus oktató ellenszavazata /1D/, illetve tartózkodása /ö/ következtében .eia fogadta el. Dékán ismerteti a biológus szakra vonatkozó módosító javaslatot. biológus svak Matematika és számítástechnika a 3. félévben 1 óra elmélet a 6. félévbon 2 óra elm. /koll./