József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1970-1971, Szeged
1971. május 14., III. rendes ülés
öné létra ,1z Alulírott dr. Vize Lászlóné, dr. Szelei Éva 1932. január 3-án születtem Szegeden. Édesanyám Juhász Mária, édesapám Szelei Károly. Egy férjezett húgom van, Márta. Tanulmányimat Szegeden a Mérey-utcai Elemi Iskolában, a Tömörkény Leánygimnáziumban és a JATE Természettudományi Karának matematika-fizika szakán végeztem 1938-1954-ig. Az egyetem elvégzése után mint középiskolai tanár a Salgótarjáni Madách Imre Gimháziumban kezdtem meg a munkát, ahol kilenc évig tanítottam laatematikát, fizikát és ábrázoló-geometriát. 1957-ben Salgótarjánban mentem férjhez, Vize Lászlóhoz, azonos szakos kollegámhoz és 1958-ban született meg Éva nevű leányunk. Bár szerettük munkahelyünket, örömmel vállaltunk tanársegédi állást a JATE Kísérleti Fizikai Intézetében, férjem 1962-ben, én pedig 1963-ban. Azóta a IV. és V. éves matematika-fizika, kémia-fizika szakos tanárjelöltek oktatásával, évfolyamfelelősként, ill. kollégiumi patronáló tanárként a hallgatók nevelésével és fizika szakmódszertannal foglalkozom. 1968-ban nyújtottam be fizika-szakmódszertani témájú egyetemi doktori értekezésemet, és ugyanebben az évben meg is védtem. A középiskolában és az egyetemen tagja voltam a DISz-nek. Részt vettem az Egyetemi Népiegyüttes munkájában. Gimnáziumi tanárságom idején lettem szakszervezeti tag és minden évben részt vettem az ideológiai továbbképzésen (politikai gazdaságtan, filozófia, tudományos szocializmus). 1966-68 között elvégeztem a Marxizmus Leninizmus Esti Egyetemet. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tagjaként 1966 óta végzek társadalmi munkát. Szeged, 1971. IV.3