József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1969-1970, Szeged
1970. június 24., III. rendes ülés
A4- 2 -4. _ A kollokviumi-követeIgények A vizsgakövetelmények az adott félévben, ill. több ftlév anyagát felölelő vizsgáknál általában a tantervben feltüntetett félevek folyamán előadott, ill. a hallgatók-önálló munkája révén feldolgozott anyagrészeket foglalja magában. Ebben a szemléletben és keretben itt kell feltüntetni a tanszék által a tárgyra vonatkozóan előirt kollokviumi követelményeket. Ha a vizsga tárgyát csak az előadott anyag tematikája képezi, egy mondatos utalás erre elegendő. Itt kell feltüntetni azt is, ha a tanszék a hallgató által önállóan feldolgozandó anyagrész elsajátításáról pl. félévközi demonstrációval kíván meggyőződni, s annak érdemjegyét a vizsga értékelésében beszámítja. 5. A szakirodalom, kötelező irodalom megjelölése Itt tüntetendők fel az elméleti es a gyakorlati anyag elsajátítását elősegítendő magyar nyelvű könyve^ és jegyzetek. A tantervben névszorint megjelölt előadások és gyakorlatok fentebbi módon elvégzett taglalása után célszerű az adott szakcsoport oktatása keretében a kialakult gyakorlat alapján rendszerint meghirdetésre kerülő speciálkollégiumok cinéit megadni. GrZs, Engedélyezte; Pályi-B^la hiv.vez. 50 példányban, Stencillapszám; ITK.280.