József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1967-1968, Szeged

1968. március 2., III. rendes ülés

45 üzért tartottuk: lényegesnek a szakbizottságok tevékenységének fokozását, mert erre mar. mai lehetőségeink is módot adnak, 1 z volt az első, amelyben megtörtént a különböző bizottságok ráció átszervezése, felszámolva minden fölöslegesnek minősíthető bizot got, hogy ezzel is fokozottabban ráébresszük a szakbizottságokat felelősségükre, másrészt, hogy még jobban átérezzék, hogy egy-egy szakterületen belül a sokrétű feladatok koordinálásában a szakbi­zottságok igen szám>ttevő s erapet játszhatnak, sőt kell i3 ját­szaniuk s hogy még jobban kiemeljük, hogy az oktató és nevelő munka, valamint a tudományos munka egységének, mint a tanszékek tevékenysé­gében is, a szakbizottságok koordináló tevékenységében is érvénye­st lni kell, s munkájuknak az egész területet át kell fogni 3 nem szorítkozhatnak csak szakmai kér lésekre, A szakbizottságok mellett csupán gyetlen általános bizottság maradt meg, a Név lési Bizottság mely viszo ylag kis létszámú, le hatékony, rao gékony op ratik bi­zottság fi feladata a nem csak egy-egy szákbizottságra korlátozódó, hanem a kar egészét éri tő általános oktatási, nevelési kérdésekkel való foglalkozás, az ilyen jellegű kari tevékenység formálása,, irá­nyítása. A szakbizottságok súlyának növelésére irányuló törekvést tükrözi a Kar ez évi i unkatervs is, ahol számos feladat végrehajtásáért már a zakbizoftságok felelősek. Üz a tanév első évünk, hogy valamennyi szakbizottság előre kidolgo­zott munkaterv ala ján működik, s ez a munkaterv tudományos kérdé­sekkel éj pen ;gy foglalkozik, mint ahogyan kiterjed az oktatással ka csola1.es konkrét feladatokra, vagy ahogyan magéban foglalja a politika:--ideológiai nevelés feladatait is. így pl. a a y 0! teheri Szocialista Forradalos 50. évfordulójónak tiszteletére szakcsoportot ként tartott ünnepi ülésszakokat teljes egészében már a szákbi2 0tts( gok s ; rvezték meg és bonyolították le, szép eredménnyel. Továbbra sem lehetett azonban a szakbizottságokra több műnk t hizni a gazdálkodási kérdésekben, miután a mai napig még a Kar állami vez t 'se előtt sem tisztázott pontosan, hogy e téren hogyan is lesz tov valamint az sem áll világosan előttünk, hogy a mi viszonylatunkban véger: dményben miben fog megnyilvánulni az alsóbb szerhek nagyobb önállósága, holott a tevékenységi kör jövőbeni kijelölésében, a sza bizottságok jövőbeni fejlesztési utjának meghatá ozásában ezeknek a kérdéseknek, az ilyen irányú tájékozottságnak lényeges szerepe lenne.

Next

/
Thumbnails
Contents