József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. július 8., IV. rendes ülés
- 11 -került sor, mert a készülő reform végleges formáját meg kellett várni. Most azonban _ nappali tagozaton a reform-tantérv mar elkészült, lezajlottak a programviták is, csupán a jóváhagyás van hátra. Mivel a levelező hallgatók tantervében óraszámok nem ^szerepelnek, úgy gor}doljuk, hogy a már megvitatott programok alapján tárgyhoz ki lehet jelölni olyan jegyzetet vagy tankönyvet, amely a követelményeknek megfelel és amelyet lehet is kapni a könyvterjesztő vállalatnál. Sajnos, jelenleg többször is előfordul, hogy egyes tanszékek olyan jegyzetet vagy tankönyvet Írnak elő a felkészüléshez, amit nem lehet beszerezni Amennyiben nem áll rendelkezésre a szükséges anyag, a tanszék vezetője, vagy az általa kijelölt oktatója Írja meg a jegyzetet / a hallgatók véleménye szerint nagyon szükséges volna Föld- és őslénytanból jegyzet kiadása /. A jegyzetek írására van megfelelő fedezet, de azt előre igényelni kell. A másik igen fontos feladat az útmutatók összeállítása. Ezek elkészítésére minden érdekelt oktatónak figyelme felhívandó, hogy az útmutatók még a nyár folyamán sokszorosíthatók legyenek. A jegyzetek szétküldése terén valamivel jobb a helyzet, de még mindig nem megfelelő. Túlságosan távol esik a Jegyzetellátó Vállalat helyileg és megértésben is az egyetemtől ahhoz, hogy zökkenőmentes lehessen a munka lebonyolítása. Amíg a gegyzetelosztés csaknem az egyetemen történt, sokkal jobb volt} na a Vállalat elsősorban a saját s csak másodsorban nézi a hallgatók érdekeit. Még ma is sokan jutnak illetéktelenül jegyzethez annak ellenére, hogy a Dékáni Hivatal ::vásárlási utalvány”-t rendszeresített, s azt meg is küldte megfelelő tájékoztatóval együtt minden levelező hallgatónak. A levelező hallgatók lemorzsolódása változatlanul nagyon intenzív, 25-40 %-ra rúg. Ezért szükségesnek tartjuk a 20-ban megállapított keretszámot feltétlenül felemelni. A lemorzsolódásnak egyik oka az, hogy nőm tudják beszerezni az előirt tankönyveket /mert az nem kapható/ s emiatt a vizsgákra nem tudnak felkészülni. Előfordul még ma is, hogy valaki azért marad ki, mert az igazgatója — bár annak idején javasolta a felvételét — nem engedi el a gyakorlatokra, s anélkül pedig a hallgató vizsgára nem bocsátható. A lemorzsolódás okai között szerepel még: betegség, családi ok, anyagi ok /1600 forint fizetésen felül még az útiköltséget sem térítik, pedig — különösen a gyakorlatok idején — igen sokba kerül átszállás és az élelmezés/, s nem utolsó sorban az, hogy a napi munka, társadalmi elfoglaltság, családi kötelezettség mellett két szakkal sokan nem tudnak megbirkózni. Éppen azért nagy örömmel üdvözölték a levelező hallgatók azt, hogy a legutóbbi miniszteri utasítás kilátásba helyezte az egyszakra való átiratkozás megkönnyítését, Ennek alapján már számosán éltek is ezzel^a lehetőséggel. Ez, véleményünk szerint, csökkenteni fogja a lemorzsolódást és emelni fogja a színvonalat is, mert több idejük marad egy-egy anyagrészre. Több panasz hangzott hallgatók az oktatók igen szinte naponként jelentkeznek vizsgára, zésünk, hogy a rendvlet minden tárgyból el az intézetek részéről, hogy a, levelező sok idejét elveszik, mert rendszertelenül, Ezzel kapcsolatban az a negjegyháron vizsgaalkalom biztosítását teszi kötelezővé a levelező hallgatók számára. E három alkalom közül kettőt a Dékáni Hivatal meg is határozott / a harmadikat, mivel az szeptember 1. és 15-0 nappal korábban a hogy az előbbiek, megfelelőt. Ennek levelező hallgató vábbi nélkül őket közé esik, a tanszékre bízta/ s erről csaknem két hótanszékeket és a hallgatókat kiértesítette, azzal, amennyiben az időpont nem felel meg, közöljék a nekik ellenére vannak olyan tanszékek, ahol minden egyes külön kívánságát akceptálják, s hajlandók minden tómás időpontban is vizsgáztatni, de ugyanakkor ezt Stencilszáram 15.