József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. május 9., II. rendkívüli ülés
- 3 -40% Kutatómunkáját illetően először a spektroszkópiai kutatócsoport munkájába kapcsolódott be. E téren végzett vizsgálatai képezték doktori disszertációjának tárgyát is. Doktori szigorlatot 1961-ben tett summa cum laude eredménnyel. 1961.és 1962. évben az Országos Atomenergia Bizottság ösztöndijával a göttingai egyetem/ fizikai kémiai intézetében volt tanulmányúton egy évig. Ennek eredményeképpen visszatérte után az Intézet korróziós munkacsoportjának vizsgálataiba kapcsolódott be, jelenleg elektródfolyamatok kinetikájával foglalkozik. Társadalmi munkát KISz-szervezeten belül végez mint az oktatói KISzalapszervezet vezetőségének tagja. Kovák Mihály 1961-ben, tanulmányainak befejezése után került az Intézethez gyakornokként. Az eltelt két év alatt meggyőző bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy mind az oktató, mind a tudományos munka területén igen eredményesen tud dolgozni. Az oktatómunka keretében az I. éves vegyészeknek vezet gyakorlatot, valamint tart előadást a "Bevezetés a fizikai kémiai mérésekbe" cimmel. Ezenkívül a III. éves vegyész-hallgatók fizikai-kémiai előadásához kapcsolódó számolási gyakorlatok vezetését is ellátja. Kutató-munkát az Intézet korróziós kutatócsoportjában végez, a kénvegyületek okozta korrózió elektrokémiai vizsgálatával foglalkozik, doktori disszertációját is ebből a tárgykörből Írja. Eddigi munkássága eredményeként 5 dolgozata jelent me$. Igen alapos felkáizültségii oktató, mind kutató mind oktatómunkájára messzemenő pontosság^ és igényesség jellemző. Egyike ama fiatal oktatóinknak, akiktől még igen szép eredményeket várhatunk. A fentiek alapján mind dr.Hackl Lajos, mind Kovák Mihály pályázati BrelaAt elfogadásra jaVaao'ISm:----- ---------------------- ---------Szeged, 1963* ápr. 23. Őszinte tistelettels Márta Ferenc s.k. /Dr.Márta Ferenc/ P.H. docens tanszékvezető József Attila Tudományegyetem Bolyai Intézete Szeged, 1963* ápr.24. 50/I963-BI. Tárgy: Pályázat doáensi és adjunktusi állásra. Hiv.sz.: 20/27-1963.ttk.sz. Melléklet: Felsorolás szerint. Dr.Koch Sándor egyetemi tanár a Természettudományi Kar dHÉmja Szeged. Dékán Elvtársi A Művelődésügyi Közlöny 1963* február 1-i számában meghirdetett, a Bolyai Intézetben betöltendő egy docensi és egy adjunktusi állásra dr.Moór Arthur és Csűri Józsefné pályázata érkezett be.