Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1961-1962, Szeged
1961. október 18., I. rendes ülés
3«sz.melléklet a jegyzőkönyv 4-.pontjához. Másolat. Véleményes javaslat Zoliéi Mihály meghatározott időre kinevezett adjunktus adjunktusi paryáz'átavaxkapcsolatbafi. Zoliéi Mihály egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte. Vizsgáit általános jó eredménnyel tette le. 195o szeptemberében a Kísérleti Fizikai Intézet demonstrátora lett, majd tanulmányainak befejezése után ugyanehhez az intézethez tanársegédi kinevezést nyert. 1961-ben adjunktusi munkakörbe sorolták át. 1960-ban ”cum laude” minősítéssel egyetemi doktori cimet szerzett. Zoliéi Mihály oktatási tevékenységét eddig főleg a laboratóriumi gyakorlatok, a IV.éves tanárjelölt hallgatók előadási kísérleteinek, továbbá a műhelygyakorlatok vezetése és fejlszetése képezte. Áz a munka, amelyet a tananyag fejlesztése során ezen a területen végzett, különösen pedig azok az eredmények, amelyeket a tanárjelölt hallgatók műhelygyakorlatainak a teljes átszervezése és korszerüsitése, továbbá az idevonatkozó jegyzet megirása során elért, igen pozitívan értékelendők. A hozzá beosztott tudományos diákköri, valamint a szakdolgozati munkát végző tanárjelölt hallgatókat fáradságot nem kiméivé, eredményesen segítette. Tudományos kutatómunkáját a Kísérleti Fizikai Intézet félvezető — kutatásokkal foglalkozó kutatócsoportjában végzi. Itt főként a gyakorlati vonatkozásokban is értékes CdS - fotoellenállások vizsgálatával foglalkozik. A tudományos munkája során elért eredményeiről eddig -társszerzőként — több dolgozatban számolt be. - A Tudományos Minősitő Bizottság 196o-ban önálló aspiránsnak felvette. Ideológiailag rendszeresen képezte és képezi magát. Többirányú értékes társadalmi munkát végez. Zöllei Mihályt eredményes, rendkívül nagy szorgalommal és kitartással végzett megbízható munkája, általános emberi magatartása érdemessé teszi arra, hogy az adjunktusi munkakört betöltse; ezért a magam részéről pályázatát a legmelegebben támogatom. Szeged,1961.október 16. P.H Dr.Budó áS03’*'011 s.k. /Dr.Budó Ágoston/ egyetemi tanár