Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1959-1960, Szeged

1960. május 4., IV. rendes ülés

GX- 4-ni foglalkozás, a hallgatókkal való kapcsolat szorosabbá, közvetleneb­bé és őszintébbé való tétele. A jelentések közül egyedül a Növényélet­tani Intézet jelentése emliti meg, hogy a tanszékvezető elbeszélget minden hallgatóval, aki első Ízben kerül oktatási kapcsolatba a tan­székkel. Ezen a területen általában még számos tennivaló van, amelyek megvalósítására a jövőben fokozottabban kell törekedni. A hiányosságok főképen két gátló tényezőnek tulajdonáthátok, ame­lyekre az irányelvek is utalnak. Az egyik az a káros szemlélet, amely csak a tudományos kutatómunkát tekinti fontosnak, Erre vonatkozólag az irányelvekben a következő olvasható: *' fel kell számolni azt a szemlé­letet, hogy az oktatók munkájának értékelésekor csak a kutatómunkában elért eredményeket veszik figyelembe.. •* A másik gátló tévéző már jóval komplexebb, és részben a nevelési feladatok nem kellő ismeretéből ered. Ennek következtében egyes oktatók még mindig két különálló dolognak te­kintik az oktatást és a nevelést, illetőleg nem tartják a világnézeti nevelést az oktató-nevelő munka szerves részének, valószínűleg azért, mert "...nem ismerik eléggé a szocialista nevelés elméletét és gyakor­latát;...". Az említett, a nevelőmunka erednenyességét gátló tényezők ill, nézetek helytelen voltára már eddig is számos alkalommal felhív­tuk oktatóink figyelmét, és megítélésünk szerint ilyen nézetek karunk oktatói körében már jóval ritkábban jelentkeznek, mint azelőtt. Összefoglalásképpen megállepiuható, hogy Karunk a világnézeti ne­­velőmunká területén ért el bizonyos eredményeket; ilyenek pl. a tan­anyag ideológiai vonatkozású részeinek az előadásokon való fokozottabb kidomborítása, több oktatónknak a Bolyai János diákotthonban végzett igen sikeres világnézeti nevelőmunkája, továbbá az a körülmény, hogy oktatóink közül szép számmal igen jól és lelkesen végzik világnézeti nevelőmunkájukat a hallgatókkal való egyéni foglalkozás keretében is. Ez utóbbihoz kapcsolódik azonban mindjárt a hiányosságok egyike is: oktatóinknak nagyobb része még távolról sem veszi ki a nevelőmunkából a részét annyira, mint amennyire ez kívánatos lenne. További hiányos­ságnak tekinthető, hogy a világnézeti nevelőmunka ellenőrzését és irá­nyítását, továbbá o munka eredményeinek a hallgatók magatartásában va­ló tükröződésének felméréséi: eddig még nem sikerült kielégítően meg­valósítanunk. Elért eredményeink továbbfejlesztése és a hiányosságok megszüntetésére irányuló törekvés a Kar egyik legfontosabb feladata. Szeged, I960, május 3-p k • lit •-s Sipos György s.k. ad . Világnuz-e^ JaToJ­Dr.Budó Ágoston s.k. dékán. Engedélyezte»Dr.Budó Ágoston dékán,4-0 példányban.-Stencilszám; 399*

Next

/
Thumbnails
Contents